Antall József: a szemléletformáló tanár, az újító tudós, a felelős politikus. A rendszerváltoztatás utáni első magyar kormány miniszterelnökének három kötetbe válogatott műveit veheti kezébe az olvasó, aki a benne található írások alapján a néhai miniszterelnököt nemcsak az elmúlt huszonöt évet megalapozó, meghatározó politikusként, hanem kiművelt politikai gondolkodóként és elismert történészként is megismerheti. Önfegyelem, türelem, finom irónia, kristálytiszta érvelés, stratégiai látásmód ? barátai és ellenfelei is meggyőződhettek e tulajdonságairól, amelyek az írásaiban, a vele készített interjúkban és az országgyűlési felszólalásaiban is tetten érhetőek.

 

Az első kötetben Antall József korai programadó politikai írásai, politikatörténeti, oktatástörténeti és orvostörténeti tanulmányai, cikkei olvashatóak. A második kötetben Antall József pártgyűléseken elmondott, illetve miniszterelnökként itthon és a nemzetközi szervezetek előtt tartott beszédei, a vele készült fontosabb interjúk és részletes életrajza olvasható. A harmadik kötetben Antall József élvezetes, szöveghűen, reagálásokkal együtt lejegyzett parlamenti felszólalásai, és a miniszterelnökről szóló megemlékező, értékelő esszék olvashatók.

 

Annak érdekében, hogy az évforduló évében minél többen a polcukra tehessék, a három kötetes, ünnepi kiadás mindössze 4990 Ft-ért elérhető az Írok Boltjában, a Libri, a Bookline és a Líra hálózatokban.

 

 

Az életműkiadás tartalma

 

Antall József: Modell és valóság I.

Tanulmányok, cikkek, dokumentumok

360 oldal

 

Antall József: Modell és valóság II.

Politikai beszédek, interjúk itthon és külföldön

456 oldal

 

Antall József: Modell és valóság III.

Országgyűlési felszólalások

424 oldal

 

Össz. oldalszám: 1240 oldal

Ár: 4990 Ft

ISBN: 978-615-5559-01-3