A színdarab címét adó Pokémon go egy félig a valóságban, félig a virtuális világban játszott szerepjáték, mely túlzott használat esetén függőséget okozhat. Olyan világba vezet, ahol a viszonyok, a helyzetek, a döntések nem olyan kuszák és megoldhatatlanok, mint a valóságban.

EDV_4041
Fotó: Éder Vera

Tóth Krisztina darabjának groteszk humorba mártott valóságában Adrienn és Feri társas magányban él egy vidéki kisváros panellakásának nyolcadik emeletén, és várja, hogy megtörténjen a csoda. Hogy egyszer majd kertesházban éljenek, hogy színésznek készülő fiuk megtalálja a helyét a világban, hogy Adrienn érzéketlen és önző anyja ? aki abszurdnál abszurdabb kívánságaival az őrületbe kergeti a családot ­? egyszer végre elégedett legyen valamivel, hogy szerethessenek… hogy az élet élhető legyen.

De az élet nem olyan. Valahogy minden csak rosszabb lesz. A gyerek egyre bizonytalanabb önmagában, Feri hír- és játékfüggősége súlyosbodik, Adrienn megbetegszik, a dörzsölt és gátlástalan szomszéd kihasználja őket, ahogy mindenki mást is.

Ki-ki a saját eszközével próbál túlélni ? vagy éppen belehalni.

Tóth Krisztina sötét színekkel és gonosz humorral ábrázolja az emberi boldogtalanságot. A tragikus történet végén azonban felcsillan a remény, mert a nők, ezek a csodálatos, meggyötört, sokat szenvedett nők ? úgy tűnik ? elpusztíthatatlanok.

EDV_4313
Bozó Andrea

Tóth Krisztina Pokémon go című darabjáról:
?Elég tipikus családról szól, biztosan ismerjük őket a szomszédból, a baráti vagy ismerősi körből: csúsznak lefelé, s próbálnak megkapaszkodni. A középkorú férjnek és feleségnek egy felnőtt gyereke van. Elvágynak onnan, ahol élnek. Elvágynak az életükből. A férfinak valamikor volt munkája, de elveszítette, és a tehetetlensége elől a virtuális világba menekül, az lesz az ő a szabadsága, az ő valósága. Csakis ott érzi úgy, hogy csinál valamit. Ez nagyon szimbolikus, a fölöslegessé válásnak és az életből való kivonulásnak a jelképe. Erre is utal a cím: Pokémon go? Az anya ? irtózatos túlélési ösztönnel ? még az utolsó pillanatban is úgy érzi, hogy kézbe lehet venni a dolgokat. Akár azt is mondhatnánk: ezek közhelyes sorsok. Hát persze. De élesben akartam láttatni, felmutatni mindezt, és törekedtem arra, hogy csupa olyan alak jelenjen meg a darabban, akik a mi életünkben is jelen vannak. Így amikor ismerős helyzeteken felnevetünk, saját magunkon is röhögünk. Kicsit könnybe is lábad majd a szemünk, mert kicsit sajnáljuk is magunkat. Mulatságos a darab, ugyanakkor mélyen megüli a szívet.?

EDV_4333
Debreczeny Csaba

 

Csizmadia Tibor rendező a darabról:

?Itt egymást megtagadó, és egymásba kapaszkodó emberek vannak a színen. Bizonyos dolgokat kimondanak, más dolgokat elhallgatnak. Ki-ki a saját igazságérzete alapján működik, saját szándéka érvényesülése szerint. Próbálják azt, hogy minden egyre jobb legyen, közben minden egyre rosszabb lesz. Nagyon érdekes, mert ? mint egy görög tragédiában ? végig azt gondoljuk, hogy csak az ne történjen meg, amire számítunk, és természetesen épp az történik meg. Azért kortárs, azért mai, mert közben ezt átfonják az életünk azon groteszk, abszurd mozzanatai, amelyek segítenek ezeket a bukásokat feloldani.?

Szereplők:

Feri, a férj: Debreczeny Csaba

Adrienn, Feri felesége: Bozó Andrea

Gabika, a fiúk: Hunyadi Máté e.h.

Nama, Adrienn anyja: Tímár Éva

Dorka, Gabika barátnője: Ladányi Júlia e.h.

Józsi, a szomszéd: Sztarenki Pál

 

Dramaturg: Hárs Anna

Díszlettervező: Enyvvári Péter

Jelmeztervező: Molnár Anna

 

Rendező: Csizmadia Tibor

 

Bemutató: 2018. február 20.

Rózsavölgyi Szalon

Fotó: Éder Vera