A Szegedrocks2018 kiemelt célja a rockzene, az élőzene népszerűsítése, a hangszeres kultúra ápolása, a tehetséggondozás, a műfaj utánpótlásának támogatása és az együttzenéléssel új közösség építése. A kezdeményezés már más települések érdeklődését is felkeltette, így a közeljövőben hasonló típusú rendezvényt bonyolíthatnak majd le Kiskőrösön és Lakitelken is, így a Szegedrocks2018-on bemutatkozó zenészek más helyszíneken is felléphetnek.

 


guitar_586161_960_720_600x427.png
Fotó: pixabay

A Szegedrocks2018-ra a jelentkezés még nem zárult le, 2018. április 10-ig tart, de az ország számos helyéről és külföldről már mintegy 400 zenész jelezte részvételét. Több magyarországi zeneiskola, zenekar jön el, illetve olyanok, akik eddig csak otthon, közösség nélkül, egyedül zenéltek.

 

A látványos rendezvényre a több száz énekest, gitárost, basszusgitárost és dobost korra, nemre, életkorra és zenei stílusra való megkülönböztetés nélkül választják ki. Az egész napos zenei program ?leghangosabb? produkciója maga a flashmob lesz, amikor is több százan játsszák el a kiválasztott négy dalt (kettő világslágert és kettő ismert hazai zeneszámot). A számok kiválasztásánál arra törekedtek, hogy azok egyszerűen eljátszhatóak és a viszonylag kezdő zenészkollégák által is könnyen interpretálhatóak legyenek. A programot este koncertek zárják, amelyen több szegedi és budapesti zenekar lép fel.