A Göcseji Dombérozó célja, hogy a turisták megismerjék a tájegységet, a göcseji falvak hagyományait és értékeit.  A dombérozó nyitányaként július 8-án a barabásszegi turista-pihenőhelynél zenés estet rendeznek, a rendezvénysorozatot július 10-én, a göcseji aratónapon nyitják meg Nován.

Gombosszegen nyitott portával várják a látogatókat. Nagylengyelben, a Kis-Göcseji Kincsesházban július 11-től lesz látogatható a premontrei rend történetét dokumentáló kiállítás, a Göcsej értékeiből összeállított helytörténeti tárlat pedig a dombérozó ideje alatt lesz megtekinthető.

A Balázsfai-hegyen, a Sümegi család pincéjénél néptánccsoportok lépnek fel élő népzenei kísérettel, a dombérozás július 14-én népdal- és nótaesttel folytatódik. Petrikeresztúron, a tájház környékén szerveznek gyermekfoglalkozásokat és akusztikus koncertet, Becsvölgyén a református templomban a zalaegerszegi gitársuli növendékei adnak koncertet.

Július 16-án és 17-én Hottón, a faluház környékén a debreceni, győri, pécsi bábosok vendégjátékát tekintheti meg a közönség, lesz fénylabirintus, kalandjáték, a kecskeméti Tekergő Tér ügyességi játékokra hívja a felnőtteket és a gyermekeket. Szilvágyon, a Nagy-hegyen a pincemúzeum lesz látogatható, Zalaszentgyörgyön a göcseji lakodalmas hagyományt elevenítik fel.

Bakon a kistermelők egyesülete és az önkormányzat közös szakmai rendezvénye a szőlőtermesztésről, a borászatról, a korszerű növényvédelemről szól. Szentkozmadombján a göcseji növénytermesztési technológiákat ismerhetik meg, Rádiházán pedig a híres ménesbe is ellátogathatnak a turisták. 

Gellénházán sportolásra nyílik lehetőség; a strandon játékokat, úszóversenyt és vízilabda-mérkőzéseket szerveznek, a tekepályán pedig tekebajnokságot. Becsvölgyéről 18 kilométeres éjszakai gyalogtúra indul. A résztvevők várhatóan másnap hajnalban érnek majd célba, a biciklisek pedig 60 kilométeres kerékpárútra indulhatnak. 

Nyitókép: a Göcseji Falumúzeum, forrás: gocsejmuzeum.hu