2022. február 25-én Hossó Nikoletta egyetemi docens, protokoll- és nemzetközi kapcsolatok elemző és dr. Török Róbert, az MKVM igazgatójának közös tárlatvezetése kezdődik a Protokoll és diplomácia kiállításon. Ezt követően 15 órától Hossó Nikoletta Fókuszban a protokollszakember − elvárások és kihívások a színfalak mögött című előadását hallgathatják meg az érdeklődők a múzeum konferenciatermében.

A szolnoki Protokoll és diplomácia kiállítás szemléletesen mutatja be a protokoll valamennyi szakterületén megjelenő, a szakemberek által alkalmazott megannyi tárgyat. Ennek apropóján most kivételesen nem a tárgyakról és általában a hivatásról lesz szó (hiszen azokról a tárlatvezetéseken fognak bővebben hallani), hanem a tárgyak mögötti szakemberről. 

Kik a protokollszakemberek? Milyen szakmai végzettséggel, ismeretekkel és képességekkel kell rendelkezniük? Milyen területekre, szférákra, tevékenységekre szakosodhatnak? Hol és kikkel dolgoznak pontosan, kihez fordulhatnak szakmai segítségért? Egyáltalán mit csinál egy protokollos?  Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a programokon.

Az eseményeken való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrációt a titkarsag@djm.hu e-mail-címen fogadnak, külön a tárlatvezetésre és az előadásra.

Nyitókép: Magyar Múzeumok/Ádám Adrienn