Próza
Partmann Tibor: Januári űr
Gondolom, a kedves olvasóknak az elmúlt másfél hónapban már herótja lett a karácsony témaköréből...
Öt karácsonyi történet Mórától Dickensig
Öt klasszikus történetrészlettel hangolódunk a karácsonyra. Neked melyik a kedvenced?
Kiss Bálint Béla: Harangkórus
Szürke túrahátizsákomat magamhoz ölelve ébredek. Az őszülő buszsofőr feje tetejét vakargatja, majd felénk fordul, és mond valamit, amit nem értek meg. Az emberek körülöttem kollektíven felsóhajtanak, mocorogni kezdenek.
Les Roy: A fél pár kesztyű
Mindig is szerettem volna hármasban megbeszélni. De nem jött össze még az első közös találkozónk sem a feleségemmel, a pszichológus Nórával és az akkor még egyetemista Flórával. Az étterem környékét lezárták valami fontos delegáció miatt, aztán meg Nóra egyre-másra kifogásokat talált, és látszólag már nem is érdekelte az ügy.
Kas Kriszta: Neglizsé
Szabó Tivadarnak vödör volt a jele óvodában. Kedvelte a menzai finomfőzeléket és kedvenc illata a tízóraival keveredő tornazsák volt.
Programok
Lumina Park – Varázsvilág
Budapest, Soó Rezső stny. 1
Örökölt karácsony – Romani Design Fashion Art kiállítás
Szentendre, Fő tér 20
A. E. Köchert – Császárok és királyok ékszerésze
Gödöllő, Grassalkovich-kastély 5852 hrsz.
XV. MŰSZAK
Keszthely, Múzeum utca 2.
A remény útjai
Veszprém, Erzsébet sétány 1.
Az üveg alkímiája – Válogatás Bohus Zoltán és Lugossy Mária hagyatéki gyűjteményéből

Törőcsik Mari 90
Budapest, Stromfeld Aurél út 16.
Ábel Tamás: Nem leszek, aki voltam – időszaki kiállítás
Veszprém, Vár utca 29.

Tíz szerelmes idézet irodalmi nagyjainktól
A szerelem az egyik legmegfoghatatlanabb érzés, mégis, az irodalom nagyjai időnként újra és újra megpróbálták szavakba önteni. Most az ő gondolataikból válogattunk össze néhányat.
A grundtól a Broadwayig
Molnár Ferencre, A Pál utcai fiúk alkotójára emlékezünk január 12-én. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány részletet a legfontosabb szépirodalmi műveiből.