A pünkösdi háromnapos esemény csendes sétával, az első zsámbéki pünkösdi zarándoklattal indul azok számára, akik vállalkoznak erre a különleges élményre, amelynek során a résztvevők Budapestről Zsámbékra 28 kilométert tesznek meg gyalog a Szent Jakab-úton, Vecsei H. Miklós színművész vezetésével. A hosszú pünkösdi sétát ezután egy nyárindító háromnapos fesztivál követi a legismertebb alternatív zenekarok akusztikus koncertjeivel a Zichy-kastély udvarán.
„A két nehéz, Coviddal terhelt évad után idén spirituális élményekkel, egy rendhagyó, zarándoklattal egybekötött összművészeti fesztivállal indítjuk útjára az évadot. A programot Vecsei H. Miklós és a hozzánk kötődő művészek egy része álmodta és valósítja meg. Bízom benne, hogy sokan csatlakoznak majd hozzánk a pünkösdi programon, ahol a lelkiséget összekötjük a zenével, tágra nyitva szívünket és szellemünket, hogy a következő hetekben és hónapokban egészen augusztus végéig nyitva tartó színpadunkon remek színházi, irodalmi és zenei élményekben merüljünk el hétről hétre” – fogalmazott Russói Tamás, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke.
Június 3-án a zarándoklatot követően a frissen megnyílt színpadon akusztikus koncertjével fellép a Csaknekedkislány. A fesztivál másnapján visszatér Zsámbékra a Platon Karataev, valamint a részben zsámbéki zenészekből álló, rendkívül népszerű Aurevoir és a mindenki szívébe hamar belopózó Lóci játszik, a Pici Szív Tánczenekar pedig Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő zenés-táncos-verses gyerekelőadással várja a családokat. Végül június 5-én a program a Szabó Balázs és bandája koncertjével zárul a Zichy-kastély udvarán.
A három nap zene után olyan művészekkel folytatódik a színház júniusi programja,
mint Hegedűs D. Géza és Nagy-Kálózy Eszter, akik a Churchill és Garbo előadással érkeznek, visszatérő vendég Mácsai Pál, akitől idén Radnóti-estet hallhatnak a nézők Fullajtár Andreával, Dés László, Dés András és Fenyvesi Márton zenéjével. A későbbiekben találkozhatnak Beck Zoli és Vecsei H. Miklós Kártyajáték című produkciójával vagy a GRUND vígszínházi fiúzenekarral.
Kollár-Klemencz László, Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi estjei a fesztivál közönségének kedvencei közé tartoznak. Különleges estének ígérkezik a kolozsvári társulat és a Gyulai Várszínház koprodukciójaként létrejött Ifjú barbárok című előadás, amelyet Vecsei H. Miklós írt, Ifj. Vidnyánszky Attila rendez, és amely Bartók Béla és Kodály Zoltán barátságáról szól. Színpadra áll Háy János Cégvezető című darabja Sághy Tamással a címszerepben, Tasnádi Istvántól A fajok eredete Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Thuróczy Szabolccsal.
Az Azt meséld el, Pista Mácsai Pállal és a Csemegepultos naplója Ötvös Andrással egyaránt az írói lét sajátos létformájába meríti el a nézőt más és más módon, amelytől nem idegen a groteszk. Folytatódik a Kedves Zsámbék sorozat Seres Tamás rendezésében két előadással, ahol Csákányi Eszter, Kováts Adél, Vecsei H. Miklós színészek, Berecz István táncos, Szabó Dani cimbalmos és Szokolay Dongó Balázs fúvós lesznek a vendégek.
A színház teljes nyári programja és jegyek itt elérhetők.
Nyitókép: Aurevoir. Forrás: Zsámbéki Nyári Színház