Csendkabát címmel ad jubileumi koncertet a Szabó Balázs Bandája november 4-én a fővárosi Erkel Színházban.

Az akusztikus műsor apropója a zenekar születésnapja mellett Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója. A zenekarvezető, multiinstrumentalista dalszerző-énekes és bábszínész, Szabó Balázs Pilinszky János, Grecsó Krisztián és Szemlér Ferenc megzenésített verseiből, valamint saját szerzeményeiből is válogat együttesével. Vonós hangszereken közreműködik az Accord Quartet.

Szabó Balázs Bandája eddig is számos ponton találkozott Radnóti költészetével, a csapat vezetőjének első Radnóti-versmegzenésítése, a Bájoló húsz évvel ezelőtt született és már csaknem nyolcmillió megtekintésnél jár a világhálón. A zenekar legutóbbi kiadványa, a tavalyi Hasonlatok koncertlemez és a YouTube-ra felkerült film teljes egészében Radnóti megzenésített verseit tartalmazza.

A kamarafolk-pop formáció első stúdiólemeze, a Megcsalogató 2010-ben jelent meg, ezt követte egy évvel később az Átjárók című dupla anyag, az Élet elvitelre, majd tavaly a Rajtad felejtett szavaim. Az Élet elvitelre 2015-ben Fonogram-díjat kapott az év hazai alternatív vagy indie rock albumaként, a csapat abban az évben Magyarország képviseletében fellépett a groningeni Eurosonic fesztiválon. Szabó Balázs 2016-ban elnyerte a Petőfi Zenei Díjat mint az év férfi előadója.

Szabó Balázs korábban Debrecenben, Pécsett és Kecskeméten bábszínészként dolgozott, később a Suhancosban játszott. Zenekarában Acsády Soma basszusgitározik, Ferencz László dobol, Harangozó Sebestyén gitározik és Ölveti Mátyás csellózik.

A kiemelt fotót Nagy Márton készítette.