e4513ddf-dd9e-449e-bdaf-7d4da74b3c6d.jpg

Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna kapja a Szabó Magda-díjat

Az elismerést Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban, a MagdaFeszten adják át október 5-én, az írónő születésnapján.

A Szabó Magda századik születésnapján elindított, az írónő és a női alkotás, alkotók előtt tisztelgő fesztivált kilencedik alkalommal szervezik meg szeptember 30. és október 5. között. Idén a rendezvény zárónapján adják át az író jogörököse, Tasi Géza által 2023-ban alapított Szabó Magda-díjat, amelyet minden évben egy színművész és egy író kaphat meg.

Mint Juhász Anna, a Csokonai Nemzeti Színház munkatársa, a Szabó Magda-életmű gondozója a díjjal kapcsolatos csütörtöki sajtóeseményen felidézte, az elismerést eddig az írók közül Szabó T. Anna, Bereményi Géza és Háy János, míg a színművészek közül Csikos Sándor, Egri Kati és Bánfalvy Ági vehették át.

Vadász Dániel, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója kiemelte, hisznek abban, hogy az irodalom és a színház kéz a kézben jár. A fesztivál nem kisebb vállalást tesz, mint hogy az irodalmon és Szabó Magda hagyatékán túl a női előadók és alkotók, a női energiák és princípiumok megnyilvánulásának biztosítson teret – hangsúlyozta.

Rakovszky Zsuzsa Kossuth-, Graves- és József Attila-díjas költő, író, műfordító 1950-ben született Sopronban. Még első önálló kötete megjelenése előtt, 1980-ban Strand című verséért megkapta a Graves-díjat. Első verseskötete, a Jóslatok és határidők 1981-ben látott napvilágot, majd egy évvel később első fordításkötete, az ír népmeséket tartalmazó A megbabonázott puding is megjelent. Rakovszkyt az úgynevezett „új érzelmesség” képviselőjeként is szokták emlegetni, és minden verseskötetét általános kritikai elismerés övezi. Prózai munkával, a Vattacukor című elbeszéléskötettel legutóbb 2024-ben jelentkezett.

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló  művész 1960-ban született Budapesten. Maryl Streep állandó magyar hangja, de az ő hangján szólal meg Jodie Foster is A bárányok hallgatnakban. Első filmszerepe az 1985-ös Bevégezetlen ragozás volt, azóta olyan játékfilmekben szerepelt, mint A másik ember, A három nővér, a Szomorú vasárnap vagy a Pillangó. 2013 és  2018 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója volt.

Címlapfotó. Ráckevei Anna Lear szerepében William Shakespeare Lear című drámájának próbáján a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban 2019. március 7-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A MagdaFeszt részletes programja ide kattintva olvasható.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – október 13.

Hallatta hangját a fotográfustársadalom, Kádár lemeze az Operában, XV. Wine & Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonja, francia irodalmi díjat kapott Proust-fordításaiért Jancsó Júlia.

Hírmozaik – október 12.

Ikonikus művekkel érkezik a Zeneakadémia Liszt Születésnapi Fesztiválja, művészet a piacon, hat színház, hat este, egy fesztivál, az Utas és holdvilág angol változata a londoni Liszt Intézetben kerül színpadra.

Megérkezett a Szárnyas fejvadász 2099 teljes előzetese

A Prime Video kínálatába érkező Blade Runner 2099 a korábbi filmekből ismert, lenyűgözően komor atmoszférát ígéri, a főszerepben pedig Michelle Yeoh és Hunter Schafer párosát láthatjuk, a producer Ridley Scott.

Alig jelent meg a legutóbbi lemeze, s a Rolling Stones már a következő albumán dolgozik

A Rolling Stones újra stúdióba vonult, erről Courtney Pine szaxofonos beszélt nemrég. A dzsesszzenész elárulta, hogy mindössze néhány hete vett fel dalokat Mick Jaggerrel, alig három hónappal azután, hogy a Stones kiadta 25. stúdióalbumát, a Foreign Tonguest.