Miként tudod összefoglalni a Random Trip eddigi másfél évtizedét?
Két szóval: óriási meglepetés. A Random Trip-koncerteken olyan zenészek, előadók gyűlnek össze, akik teljesen eltérő műfajt, zenei világot, stílust képviselnek – például jazz, hiphop, világzene –, mégis képesek létrehozni egy mindannyiukat magába foglaló közös metszetet. Egy játékos helyzetet valósítunk meg, amiben a komfortzónánkon túl egyedi, újszerű, különleges dolgot alkothatunk. Olyan ez, mint egy nagy, közös legózás: mindenki hoz pár építőkockát, amiből közösen építünk valamit, ami mindenkinek más okból kifolyólag tud tetszeni. Kissé önző módon elsősorban magunkat szerettük volna, szeretnénk most is szórakoztatni ezzel a projekttel, de a koncertjeink közönsége nagyon könnyen átveszi a mi jó hangulatunkat és jó energiáinkat.
Miért hiánypótló ez az élmény?
Azért, mert olyan színeinket és árnyalatainkat fedezhetjük fel az egymás és a közönség általi inspiráltság során, amelyek addig rejtve maradtak a saját egyéni projektjeinkben és zenekarainkban megélt műfaji kötöttségek miatt.
A jó hangulatú közös munka hatására gyakran új kollaborációk is születnek.
Miként tudtok igazán őszintén, szívből játszani?
Az életünk első tíz-húsz évét jellemző gyermeki játékosság az, ami felnőttként segít az elmeszintű, múlton és jövőn történő agyalás helyett szívvel-lélekkel jelen lenni, teljes mértékben bevonódni a játékba és a koncentrált figyelem által elmerülni abban. A valódi jelenlét egyfajta meditációt feltételez. Láthatjuk, hogy a gyerekek olyan mértékben képesek elmerülni a játékban, hogy szinte lehetetlen kizökkenteni őket belőle, egy komplett sztorit tudnak lejátszani egy babzsákkal és két párnával. A színpadon igyekszünk igazán jelen lenni és ezt a fajta elmélyült, szívből jövő, zenei panelektől mentes, tiszta improvizációból fakadó játékot megvalósítani. Hallgatóként pedig az vesz részt teljes mértékben egy koncert izgalmas élményében, aki nem csupán fizikailag van jelen, hanem lelkileg és mentálisan is. Velünk együtt „rezeg”, nem máshol járnak a gondolatai.
Az improvizáció mellett kiforrott, zanzásított zenei motívumokat – konkrét dalokat – is játszunk, amik korábbi improvizációkból nőttek ki. Ezek az improvizációk nem feltétlenül lesznek annyira híresek és menők, mint a The Beatles vagy az Illés zenekar repertoárjának dalai, viszont bátor szerzemények és ugyanolyan őszinték.
Mi segít titeket, zenészeket abban, hogy minél közvetlenebb és tisztább módon reagáljatok egymás játékára?
Elsősorban az a tény, hogy nincs és nem is lehet köztünk semmiféle elvárás. Ezt nagyon nehéz igazán megélni, hiszen az erős képzelet által nagyon gyakran előre feltételezünk bizonyos hangulatokat, hangokat, zenei történéseket, illetve van egy feltételezésünk arról is, hogy adott zenészek és énekesek hogyan passzolnának, milyen interakciókat váltanak ki egymásból. Néha kifejezetten kihívás, ha egy általam feldobott zenei témáról egészen más folytatás jut az eszébe másnak, mint nekem.
Az is segíti ezt a folyamatot, ha a koncertek előtt időt teremtünk az oldott beszélgetésekre, sztorizgatásokra, nevetésekre. Erre a vidéki koncertek esetében egészen sok időnk van, hiszen általában délután indulunk és éjfél után érünk haza. A nagyjából tizenkét órás időintervallumból másfél órát fed le a koncert. Az egész egy hatalmas osztálykirándulás, ami sokkal többet ad a zenélés öröménél. Emberileg kapcsolódunk, figyelmet szentelünk egymásra. A színpadi játék hab a tortán.
Mi élteti a kreativitásodat?
Maga a tudat, hogy zenész vagyok. Nagyon fontos számomra, hogy kapcsolatom legyen a hangszeremmel, ez a kapcsolat pedig kreatív pillanatokat feltételez. Az unásig ismételt skálák helyett teret adok annak, hogy új sorrendben helyezzem egymásra a meglévő tudásom építőkockáit. A koncerteken egyszerre igyekszem jelen lenni a pillanatban és kiszakadni a pillanatból, hiszen ezáltal valódi újdonságot hozhatok létre.
Milyen érzés átadni magad a flow-élménynek?
Már-már önkívületi. Olyankor gyakran rácsodálkozom a saját játékomra, mert a flow-élményben való elmerülés során olyan zenei megoldásokat alkalmazok, amilyeneket korábban akár soha. Olyan zenei mezőre tévedek, ahova tudatosan nem lettem volna képes elvezetni magam. Viszont amint megpróbálom megfejteni, dekódolni, hogy épp mit művelek, és amint racionálisan kezdem megközelíteni a ténykedésem, kiesek a flow-ból. Kizökkenek, és már nem tudom játszi könnyedséggel folytatni azt, amit előtte teljes természetességgel műveltem.
Az egyik hazai kortárs táncos mondta, hogy számára az a legfantasztikusabb érzés, amikor egyfajta transzba esik és kívülről látja saját magát. Én a közös improvizációkban történő feloldódás során élem meg a kreatív szabadságot és a flow-élményt. Olyan zenei megoldások futnak át rajtam a közös zenélések során, amik csak ott és akkor tudnak megvalósulni. Se előtte, se utána. Csak egyszer, az adott pillanatban.
Mi a Random Trip eddigi tizenöt évének legnagyobb ajándéka?
Az, hogy bebizonyítottuk: lehet úgy is improvizálni, hogy az egységes, kerek harmóniát eredményezzen. Nagyon sokan félnek az improvizáció kifejezéstől. A free jazzre asszociálnak róla, amiben nagyon karakteres, határozott, egymástól függetlennek tűnő, eltérő hangulatot, ritmikát, színt, textúrát, stílust és érzetet képviselő zenei elképzelések szólalnak meg egy időben, ami a laikus hallgató számára kakofóniát eredményezhet. Holott, ahogy említettem, az improvizáció eredményezhet kellemes összhangot is. Erről eszembe jut a Beugró című egykori tévéműsor. Abban is arra mutattak rá, hogy mindannyian tudunk improvizálni, és szükség is van erre a hétköznapok során.
Milyen fényben telt a Random Trip tizenötödik éve?
Játszottunk nagyon picurka helyen, az Instant-Fogas komplexumban lévő ROBOT-ban, ami a Random Trip kezdeti, Instantban tartott bulijainak hangulatát idézte, és az Akvárium Klub kivételével minden olyan helyen zenéltünk, ami meghatározó volt az eddigi utunk során – például a számunkra nagyon otthonos A38 Hajón, de kivételesen nem a hajó gyomrában, hanem a Tetőteraszon. Olyan helyszínekre is igyekeztünk eljutni, ahol eddig ritkán vagy egyáltalán nem voltunk. Egy teljes napon át a „miénk volt” az Európa Hajó, keresztül-kasul bejártuk Budapestet zenélés közben. Idén is jelen voltunk a hazai fesztiválokon és a Várkert Bazár ikonikus szabadtéri részén, a régi Ifipark területén is, ahol Kovács Katival és Tátrai Tibusszal zenéltünk. A Budapest Parkos koncertünkön minden eddiginél több résztvevővel, huszonkilenc zenésszel és énekessel improvizáltunk.
A Dobosok farsangján Borlai Gergő előzenekara lehettünk, ami nagyon megtisztelő felkérés volt számunkra. Novemberben pedig gyerekkoncertet tartottunk a Magyar Zene Házában, ahol a közönségünk időközben családossá vált tagjai a gyermekeikkel együtt vehettek részt a Random Trip koncertélményben. Sőt, a 2024-es Női Európa Kézilabda Világbajnokság megnyitógáláján kb. 5000 fő előtt mutathattuk meg a Főnix Arénában a ritmus hazai sokoldalúságát a tokiói világbajnoki második helyezett beatbox magyar csapattal, DJ Q-Ceeval a lemezjátszók mögött, a Random Trip Drumline Allstars menetdobos csapatával úgy, hogy nem mellesleg egy készülő új dalunkból is ízelítőt adhattunk Lengyel Johanna énekesnővel és Nagy Kristóf multiinstrumentalistával együtt.
Az egyszeri és megismételhetetlen koncertjeitek halmazában mi teszi különlegessé a december 30-i koncertet?
Nehéz már saját magunkra licitálni, hiszen ebben az évben a szokásosnál is rendhagyóbb koncerteket adtunk a tizenötödik évünk ünneplése miatt. Az Előszilveszter azért lesz számunkra mégis izgalmas, mert olyan résztvevők is jelen lesznek, akik először tartanak velünk ezen a zenei kalandon. Például Wolf Kati, Tarján Zsófi – a Honeybeast énekesnője –, Kosztolánszki Dominik, aki a Wavy projektből és a Jazzbois zenekarokból egyaránt ismerős lehet, valamint Bongor zenekarának virtuóz pozanosa, Szögi István. Mellettük pedig ismét velünk tart Sena – az Irie Maffia énekesnője –, Vavra Bence, Vitáris Iván – az Ivan & The Parazol frontembere –, Mc Zeek a Brainsből, Mc Kemon és a Madridból hazalátogató looper és beatbox világbajnok, Nagy Kristóf a 7s – Seven Seconds In The Future zenekarból, akivel együtt hívtuk életre a Vibe Changers sorozatot az elmúlt években, amit improvizációs társasjátéknak és tehetségkutató, valamint „tehetségmutató” programnak is nevezhetünk.
A jövő év elején pedig stúdióba vonulunk, kreatívkodunk, új számok alkotásáé lesz a főszerep.
Fotó: Dobos Tamás
