Hatvan órányi interjúanyagot vett föl a társulat. Színészek, dramaturgok és a rendező körbeutazták azokat a településeket, ahol a cigányok elleni támadások lezajlottak. Beszélgettek a családtagokkal, rendőrökkel, az önkormányzat hivatalnokaival, összegyűjtötték a politikusok nyilatkozatait. Kérdeztek és figyeltek, a mondatokkal együtt a gesztusokat, hangsúlyokat, csöndeket is rögzítették magukban. A szó szerint idézett szövegekkel olyan súlyos igazságok is elhangoznak a színpadon, amelyek hazai viszonylatban tabunak számítanak. Az eredmény három estén át látható a Trafóban. Lengyel Annával, a rendező-producerrel a keddi próba után beszélgettünk.
Lengyel Anna
? Honnan jött és merre megy ez a projekt?
? Nem csupán egy színházi előadásról van szó: a program a Panodráma második éve folyó sorozatába illeszkedik. Először tavaly tavasszal Elfriede Jelinek drámáival foglalkoztunk a rasszizmus témája kapcsán, be is mutattuk ugyanitt, a Trafóban a Kézimunka című Jelinek-drámát ? furcsa, de ez volt az első magyarországi Jelinek-bemutató. A darab arról az esetről szól, amikor Ausztriában egy elmebeteg rasszista meggyilkolt négy cigányt. Jelinek nem is a gyilkosságról írta a drámát, hanem arról a közegről, ami körülvette ? megvallom, engem is ez izgat, a többségi társadalom reakciója. Jelinek idézi az azóta meghalt Jörg Haidert és megszólaltatja azokat a hangokat, amelyek elbagatellizálták az ügyet, mondván, hogy biztosan valami autóseftelési ügy miatt egymást ölték meg a cigányok. Nálunk a tatárszentgyörgyi eset után történt hasonló: a rendőrök nem hitték el a cigányoknak, hogy gyilkosság történt, hiába voltak ott a töltényhüvelyek... Sólyom László akkori köztársasági elnök is a kilenc cigányellenes támadásból csak a hetedik után gondolta először szükségesnek megszólalni. Ebbe egy német politikus azonnal belebukott volna, ez ott teljesen elképzelhetetlen. A mostani előadás a hazai roma gyilkosságokat, illetve a romák elleni támadásokat vizsgálja ? de nem csupán azt. Ez az előadás mindenekelőtt a többségi társadalom felelősségére kérdez rá.
? Döbbenetes pillanatokat láttam a próbán, például, amikor az egyik színész, aki történetesen roma, arról beszél, miért nem engedik be a nyilvános szórakozóhelyekre. Vagy amikor két decens hatvanas hölgy azon nevetgél, mi lenne Magyarországgal, ha egyszer roma miniszterelnöke lenne.
? A hosszú munkafolyamat minden része fontos volt, mert együtt gyűjtöttük be az anyagot. Nem jártuk végig az összes helyszínt, de jártunk olyan településen, ahol ugyan nem történt gyilkosság vagy támadás, viszont megvádoltak romákat, hogy egy autót, amiben három magyar ült, körbevettek és módszeresen megrongáltak. Noha senki nem sérült meg, rasszista indíttatásra hivatkozva súlyos ítéletet hoztak a cigányok ellen ? vagyis éppen az ő védelmükben hozott törvényt, a kisebbségek védelmét fordították ellenük. A minap Budapesten, a Tavaszmező utcai verekedés után ugyanez történt: összesen 29 év büntetést osztottak ki.
? Mi ez a verbatim színház?
? A verbatim latin kifejezés, azt jelenti, hogy szó szerint idézi a nyersanyagul választott szövegeket. Német és angolszász területen ez ma nagyon divatos válfaja a dokumentumszínháznak. Több ilyet láttam már külföldön, nálunk eddig nem volt rá próbálkozás. Ez a téma szinte kínálta magát a verbatim színházhoz. Az egész folyamat nagyon mély hatással volt rám is, a színészekre is, akiket én hívtam meg alkotótársnak. Nem csupán megkapták a szövegkönyvet és megtanulták, hanem együtt vettük föl azt a 60 órányi interjút, amiből a darab lett.
? Másutt is részt vesznek a színészek az adatgyűjtésben?
? Előfordul, de nem feltétlenül. Mi együtt utaztunk a színészekkel. Persze nem mindenki volt ott minden helyszínen, de az érintettségük, a személyes részvételük nagyon fontos az előadásban. Volt, amikor az egyik színész kapta volna az adott szövegrészletet, de a másik kérte, hogy ő ott volt, emlékszik a gesztusokra, a megkérdezett viselkedésére, inkább ő kéri azt a jelenetet. Nagyon fontos, hogy mit tartunk meg a szövegkönyvben és mit húzunk ki, hogyan visszük színpadra ezeket a monológokat, párbeszédeket.
? Többször is az volt az érzésem, hogy Peter Brook színháza jelenik meg egy szociografikusan abszolút hiteles közegben.
? Borzasztóan izgalmas a próbafolyamat, hiszen ezeket a monológokat ugyanúgy kellett megtanulni a színészeknek, mint egy színpadra szánt dráma szövegét. A színészek is, a dramaturgok is, én magam is menet közben jöttünk rá, milyen izgalmas, életteli szövegeket kaptunk. Fontos volt, hogy nem szabad manipulálni az elmondott szövegeket. Döbbenetesen feszes színpadi pillanatok jöttek létre abból, ahogyan a színészek felidézték a megkérdezetteket, a mondatokkal együtt jött az eleven élet, a sűrű közeg, teljesen autentikusan.
? Hogyan folytatódik a sorozat?
? Nagy részben attól függ, hogyan fogadja a közönség ezt a három estén bemutatott előadást. Kérdés, hogy mire vevő egyáltalán a budapesti közönség. De azt már tudjuk, hogy Berlinből egy pedagógus 30 diákkal érkezik kifejezetten erre az előadásra. Jönnek Bécsből, Hamburgból, Prágát is érdekli, már Szegedre is meghívták az előadást. Bízom benne, hogy az élmény segíteni fog a társadalmi önismeret elmélyítésében. Nem állunk túl jól ezen a téren.
