Réber László rajzaiból kortárs freskók lettek

Az Éljen a kérdőjel, vesszen a pont! című kiállítás Réber László születésének századik évfordulóján a népszerű grafikus irodalmi illusztrációiból mutat be egy érdekes válogatást: főként Örkény, Karinthy, Vonnegut és Bulgakov szövegeihez készített rajzait láthatjuk a Virág Benedek Ház kiállítótermében. És ugyan Réber eredeti rajzaiból vajmi kevés maradt fent, abból a kevésből azért látunk párat, emellett pedig a tárlat teli van különféle egyéb izgalmakkal is.

A kiállítás felveti az eredeti-másolat problematikáját, és épp ebben áll a nagyszerűsége. Réber rajzai ugyanis leginkább a könyvek lapjairól ismertek, eredeti példányaik tenyérnyi méretű grafikák, amelyek nagy része mára elveszett. Ezen a kiállításon pedig az illusztrációk zöme kinagyítva, fotómásolatban vagy Babos Zsili Bertalan falfestményei révén jelenik meg. Hogyan kell értelmeznünk ezeket a műveket? Kinek a munkái ezek, és hol helyezkednek el az eredeti műalkotás és a sokszorosított grafika között húzódó vonalon?

Először nézzük a nagyított munkákat, talán ezekkel könnyebb a dolgunk. Az első teremben ott van például jó pár az Örkény Egyperces novellák köteteihez készült irodalmi illusztrációkból. Látjuk például a Klimaxhoz, a Havas tájban két hagymakupolához, a Nincs semmi újsághoz vagy az Önvizsgálathoz készített rajzokat. Ezek felnagyítva és egymás mellé helyezve sokkal erőteljesebb hatást váltanak ki a befogadóban, mint ha e grafikákat magában a kötetben, a szöveg mellett látnánk. A szemünk előtt valahogy képregénnyé formálódnak, és a szöveg hiányában maguk kezdenek el beszélni. Nagyon érdekes, ahogy most egész falakat töltenek be ezek a rajzok, úgy kezdenek el saját életet élni, egymás mondanivalóját felerősítve, kiegészítve. Szavak nélkül szólnak hozzánk.

Jobban érvényesül a bennük rejlő humor, a redukáltságukban rejlő gyönyör is új erőre kap. A nagyítás pedig egy egészen másféle műfaj felé tereli ezeket az illusztrációkat. Míg korábban egyedi művek, majd sokszorosított grafikák voltak, addig itt inkább a plakát műfajához közelítenek, amelyek együtt a tömegléttől való viszolygást, az elidegenedést, az ego magába zárkózását hirdetik. A felnagyított rajzok üzenetét pedig még jobban aláhúzza a falon végighúzódó idézet. „Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.”

E plakátok között pedig fel-feltűnnek Babos Zsili Bertalan falfestményei, amelyek először meglehetősen nagy zavart okozhatnak a fejünkben, hiszen az eredeti, már nem létező művet nemcsak felnagyítják, hanem más hordozóra is teszik, ráadásul még a szerzőségük is bizonytalanná válik. Kinek a munkái ezek? Réberé vagy Babos Zsilié? Én valahogy úgy érzem, hogy a kettejük közös alkotásaiként kell tekintenünk ezeket. Réber adta meg hozzájuk az alapot, azonban ezek a falfestmények mégis Babos Zsili Bertalan átiratai, reflexiói. Aztán a kortárs művész még tovább megy: a terem közepén állva szemtanúi lehetünk, hogy mi történik, ha a rajz térbe lép: a Férfiarckép és még két másik alak ugyanis drótból meghajlítva installációként él tovább ezen a tárlaton.

Ami pedig igazán izgalmas, hogy azáltal, hogy ezek a munkák a falra vagy a térbe kerülnek, úgy kezdenek el működni, mint a freskók/szent szobrok a templomban. Átjárja őket a szentség. Újra az egyedi műalkotás rangjára emelkednek ezek a képek, amelyek korábban már megjárták a sokszorsítás útját is. Egyszer már megfosztották őket a benjamini aurától, amit most újra visszanyertek. Ezt alátámasztja az egyik sarokban levő rajz is, a Novellák egyik fejezetet elválasztó illusztrációja, amely díszes keretben függ a falon. 

Amiatt is nagyon érdekesek ezek a falfestmények, mert rajtuk keresztül egy már nem élő és egy kortárs alkotó párbeszéde is tetten érhető. Azt ugyan már nem tudjuk, hogy Réber mit gondolna róluk, de érezzük, hogy Babos Zsili milyen tisztelettel és alázattal nyúl Réber munkáihoz. 

Újabb gondolatokat hív elő az a 4+1 rajz, amelyek megtöbbszörözve, majd sormintaként összerendezve érdekes szövedéket alkot. Az Egy rizsszem panaszai, az Egy szerdai napon, a Fasírt és a Megöregszünk szövegekhez készült rajzok csempeszerű mintázattá állnak össze. És itt épp az történik, hogy ezek a rajzok megszűnnek önmagukban létezni. Itt már nem a mondanivalójuk az elsődleges, hanem a közösségükből megszülető dekorativitás. Jó végigfuttatni a szemünket ezen a negyvenkilenc lapon, hol lassabban, hol gyorsabban, miközben érzékeljük: a konkrét formák eltűnnek a szemünk előtt, és már csak különféle vibrálásaikat érzékeljük.

Ebben a teremben szerepelnek még Réber Karinthy Frigyes Én és énke illusztrációinak átiratai, amelyek piros, kék és zöld tollrajzokként születnek újjá. Ez a kevés szín újabb dinamikát ad a rajzoknak. Aztán egy másik teremben ott vannak Bulgakov Színházi regényének illusztrációi, amelyek szintén színesek, pirosak. Egy egész falat foglalnak el, és a falfestésnek köszönhetően úgy tűnik, mintha egy valódi színházi térben jelennének meg. Ezekből a rajzokból hiányzik mindenféle narratív elem, a karakterek minden esetben a színházi függöny vizuális motívumából születnek meg.

Szemközt Kurt Vonnegut Macskabölcső kötetében szereplő rajzokból készült falfestményeket látunk, ugyanakkor ezek mellett ott vannak Réber eredeti rajzai is. Itt érzékeljük igazán, hogy a Réber-művek és Babos Zsili festményei egyaránt egyedi műalkotások. Ezek az illusztrációk emblematikus tömörséggel ragadják meg a Vonnegut disztópiájának legfőbb motívumait és mélyen pesszimista, groteszk világnézetét.

A harmadik terem központi témája a Stílusjáték. Réber Benjámin László Kis magyar antológia című magyar irodalmi paródiájához készített illusztrációit láthatjuk. Nagy örömünkre az eredetikből is szerepel itt néhány. Ezekből a munkákból kiderül, hogy Réber milyen elementáris könnyedséggel nyúlt a kollázs műfajához. Bámulatosan volt képes vegyíteni egymással a magas művészet mozaikjait a populáris kultúra fragmentumaival. 

A szemközti falon Szerb Antal VII. Olivér illusztrációiból látunk néhányat. Végül egy beugróban Réber animációs filmjei közül vetítenek hármat, az Autókort, az Eldorádót és a Configurationt. Ezeknek – éppúgy, mint rajzainak – sajátja a fanyar, groteszk humor és a filozofikus gondolatmenet. A képkockák olykor egészen tömörek és minimalisták, máskor pedig szürrealista kollázsokba rendeződnek.

Fotók forrása: Virág Benedek Ház

A kiállítás október 1-jéig látogatható.