Recsk a kommunista diktatúra idején az emberi szenvedés egyik szinonimájává vált. A tábor létezését hallgatás és tagadás övezte, a túlélőket, az egykori rabokat legszigorúbb titoktartásra, örök némaságra kötelezték.
A szovjet minta alapján, az Államvédelmi Hatóság által létrehozott és a külvilágtól hermetikusan elzárt láger a XX. századi magyar történelem egyik legsötétebb fejezete. Az első rabok saját kezükkel építették fel a tábort; a kegyetlen ávh-s őrök már a megérkezésnél kijelentették, az oda kerültekkel nem kell elszámolni.
Az egykori munkatábort 1953-as feloszlatása után néhány esztendővel lebontották, a barakkok helyét befásították, hogy nyoma se maradjon. A kommunista rezsim alatt a magyar hatóságok mindvégig állították, hogy a recski kényszermunkatábor sohasem létezett. Ma sem tudni pontosan, hogy mennyien veszették életüket a Recskre kerültek közül.
Az Emlékpont április 10-ig megtekinthető kiállításán több mint harminc tablója mutatja be a recski tábor kegyetlen világát. A korabeli fotókkal és dokumentumokkal gazdagon illusztrált tablók mellett különösen szívszorítóak az egykori rabok elporladt cipőtalpai, valamint az a kövekkel megrakott talicska, melyek a recski rabok szenvedéseit jelképezik.
