Ugyan a Subtones még csak 3 éve kezdte meg működését, a Subicz Gábor által alapított formáció mögött már most elég mozgalmas életút áll. A megalakulásuk utáni évben, azaz 2020-ban a koncertzenekari státusztól elrugaszkodva kiadták első lemezüket Octopus címmel, amelynek végletekig kísérletező szellemisége jó kritikai visszhangokat keltett, a hallgatóság szélesebb körének megnyerése azonban még váratott magára. Ez persze egyáltalán nem volt komoly verdikt a lemezre nézve, sőt – az egyébként a Pannonia Allstars Ska Orchestrában és az Erik Sumo Bandben is megforduló Subicz nagyszerűen járta be a rendelkezésére álló kreatív mozgásteret, mind a stílusvonásokban, mind a hangszerelésben.
Akadt a dalok között – vagyis inkább az egyenkénti dalok műfajátmenetében – spoken word-performansz (Octopus), funkot merészen hiphoppal és szvinggel fuzionáló popzene (Shadow of a Man), és még sötétebb tónusú, zajzenébe hajló kísérleti rock is jutott a számsorba (What’s Yours). Ugyanakkor belátható, hogy ilyen széttartó stílusorgiával nehéz becélozni egy adott hallgatóközönséget, így egyedülálló zenei kuriózumként, jobbára a jazzközegben érdekelt klubok, fesztiválok fellépőjeként, az igazi ínyencek „mindenízű drazséjaként” maradt meg a Subtones az elmúlt években.
Így volt ez egészen 2022-ig, amikor is
A Dal színpadán nagyobb rivaldafényre cserélte az underground jelleget a formáció.
Nem segít más című dalukban az Octopus eklektikája jóval szelídebb formában nyilvánult meg, sokkal hangsúlyosabbá vált a jazz. Legalábbis annak az a formája, amit a közönség közkeletűen azonosíthat a műfajjal: a fülnek inkább érdekes, semmint kibogozandó rejtvényként lüktető ritmus, lágy trombitaszólók, technikás, de nem túldíszített énekhang. Utóbbi tényezőben Jónás Vera és Kiss Flóra remekeltek, akik már az Octopus idején tanúbizonyságot tettek arról, hogy Subicz Gábor keze alatt a hangjuk olyan, akár a szobahőmérsékletű gyurma – bármilyen őrült terv és szélsőséges stílusátmenet születik meg a zenekarvezető fejében, Vera és Flóra hangja bármilyen hangzó környezethez hozzágyúrható. A Subtones viszont ebben is fejlődött, a Nem segít más sokkal nagyobb mértékben támaszkodott az énekesnők természetes és egyébként markáns orgánumára. A dal akkori megjelenésekor ugyanakkor még nem sejthettük, hogy mindez csak az előszobája egy sokkal grandiózusabb műnek, amelyet nemrég adott közre a zenekar.
A sorban második, napokban megjelent lemez a Lángolj címet kapta. Ahogyan már ebből is sejthető,
a teljes hanganyag magyar nyelven szólal meg, ami nagy ugrást jelent a formáció számára.
És nem csak azért, mert a tematikai koncepció ezzel összetartóbb lett az Octopus dalaihoz képest. A dalszövegek megalkotásához ugyanis megnyerték maguknak a Konyhából is ismerős Szepesi Mátyást és a néhai Akkezdet Phiai és Tranzkaphka formációkból ismert költőt, Závada Pétert is. Szepesi a pop- és rockzenei szövegszerzés nagyágyúja, aki könnyed zsenialitását ezúttal sem rejtette véka alá (például a Te vagy a percben a nyugalom és a Nem segít más esetében), míg Závada absztraktabb, lírai fordulatokkal tűzdelt soraival segített verbalizálni az összetett zenei fogásokat (lásd-halld a Boltív és a Vaklárma dalokban).
Az album egésze meglepően jól követi a Nem segít más és az előzetesen bemutatott Te vagy a percben a nyugalom által előrevetített utat. Meglepően, több tekintetben is. A korábbi szélsőségesen kísérletező kedvet, úgy tűnik, sikerült megzabolázniuk a tagoknak, de úgy, hogy közben az izgalmasságából és sokszínűségéből semmit sem veszített a produkció. Mindez odáig vezet, hogy a szövegszintű koncepciózusságon túl zeneileg is egybetartó lett az anyag – a változatosság és egységesség eme kényes egyensúlya pedig nagyon ritka manapság a könnyűzenében. Ennek az egyensúlynak a természetét a Lángolj esetében teljesen felfedni valószínűleg lehetetlen. Mindenesetre egyik személyes tippem, hogy a Subtones ezúttal konvencionálisabb hangzással dolgozott, a korábbi stíluskollázst létrehozó rendhagyó gondolatokat pedig inkább a dalstruktúrák, a finomabb fogások és a kompozíció összecsiszolásának terén kamatoztatta a kollektíva.
A konvencionális hangzásokhoz kapcsolódóan ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy elsősorban
azért működnek nagyszerűen ebben a zenei környezetben a „megszokott” módon használt hangszerek, mert meghökkentő mennyiségű és minőségű technikai tudás koncentrálódik a zenekarban.
Az érzésre ezúttal hangsúlyosabban megjelenő trombita- és gitárjáték – előbbi Subicz Gábor, utóbbi Csókás Zsolt érdeme – mesterien és a legjobb pontokon vezeti a hallgató figyelmét egyik dalszerkezetről a másikra. Szokatlannak ható hangzások persze még mindig előkerülnek. Ezek közül kiemelendő a Jobbkéz-szabály kaotikus beállításra kalibrált delay-effekttel, esetleg tremolo vagy ring modulator pedállal operáló gitársávja. Ennek jelenléte már önmagában is felvillanyozó, a dalban pedig nagyszerűen ellenpontozza a lüktető dob és basszus összhangját. De hasonlóan megkapó megoldás a Nem segít más-ban feltűnő, a dal korábbi verziójában is jól működő vokális játék, amelyben a két énekesnő hangja ütemhangszereket imitál.
Na de hagyjuk hátra a terminus technicusokat, és térjünk a lényegre: összességében hogyan sikerült a Lángolj, és vajon kik fogják hallgatni? Az előbbi kérdésre a válasz egyértelműen az, hogy nagyon is jól! Olyannyira, hogy
az utóbbi idők egyik legjobb magyar albumát köszönthetjük benne.
Utóbbi már kicsit fogósabb talány, az azonban biztos, hogy a szélesebb közönség felé nagy lépést tett a zenekar ezzel a lemezzel. Ezen a ponton érdemes lehet átgondolni a címben jelzett kísérleti jazz fogalmát. Ha műfajként, alkalomadtán különálló szcénaként értelmezzük, melyben a látszattól eltérően ugyanúgy törvényszerűségek és bevett eszköztárak működnek, akkor ennek értelmében az idei évre a Subtones az Octopus által körülírt önazonosságtól erőteljesen elfordult. Ha azonban a kísérleti jazzt inkább sajátos alkotói felfogásként – ahogyan a zenekarvezető Subicz fogalmazott: mindsetként – fogjuk fel, amelynek nemcsak szükségszerű velejárója, de célja is a jazz kiemelése a saját közegéből, úgy a Lángolj a formáció karrierjének alighanem legzseniálisabb húzása. Jómagam az utóbbi mellett teszem le a voksom, és bízom benne, hogy sok hallgatóra lel ez a művészi felfogás.
Hogy mindez hogyan szól élőben, megtudhatjuk majd a Várkert Bazárban szeptember 3-án, a Lángolj lemezbemutató koncertjén.
Nyitókép forrása: Subtones
