Az átadó ünnepségen először L. Simon László országgyűlési képviselő, a felújítás kezdeményezője szólalt fel, aki a tervezők, a kivitelezők, a támogatók és mindenki munkáját megköszönte, aki hozzájárult a beruházás megvalósításához. Ahogy visszaemlékezett: amikor először meglátta az Ercsi határában lévő omladozó kápolnát, egyből tudta, hogy életre szóló kapcsolat veszi kezdetét. Megragadta a természet által már végképp visszavett hely szépsége, elvarázsolta és cselekvésre ösztönözték a betört ablakok, a hulló vakolat, az obeliszk megkopott betűi, a löszfal bozóttal benőtt ösvénye és a düledező Mária-kegyhely romantikája.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Eötvös József munkásságát méltatva elmondta: a mai napon is érvényes az, amit a szabadságról, a demokráciáról, Európáról és rólunk, magyarokról állított. Jó, hogy van mérce, amelyhez mérhetjük magunkat, kifejezetten mostanság, a relativizmus korában. Olyan szellemi örökséget hagyott az utókorra, amely arra buzdít, hogy együtt és nem egymás kárára akarjuk felemelni a nemzetet. Ők képesek voltak áldozatot hozni a nagy álomért, hiszen anélkül nem megy ? fogalmazott. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a kegyhely egyben zarándokútként és találkozási pontként is népszerű lesz.

Győri Máté, Ercsi polgármestere kérdésünkre a város és Eötvös József kapcsolatáról mesélt. Mint ismertette: gyermekkorának nagy részét nagyszüleinél, Lilien báróéknál töltötte, és később is többször visszatért, az ő kívánsága volt, hogy a helyszínen temessék el. A kápolna pusztulása főként az időnek köszönhető, de emberi rombolásnak is áldozatul esett, sokáig méltatlan állapotban volt. A környezet rendezéséhez a Berkenye Baráti Kör kezdett hozzá, majd erre a munkára figyelt fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely megadta a kezdő löketet a felújításhoz. A helyi vezetők, újságírók és civil személyek összefogásának eredményét láthatjuk az újra régi pompájában tündöklő kápolna rekonstrukciójában.

Végh Nóra

Fotó: Csákvári Zsigmond