„Rejtő egy irodalmi lakmuszpapír”

Később két könyvet is írt a humoros szórakoztató irodalom hazai megújítójáról, akinek népszerűsége a mai napig töretlen. Rejtő legendás alakja idén a Művészetek Völgyében is felbukkan: a Petőfi Udvarban „rejtjelmentesen” lesz szó arról, mi igaz a személyét övező mitikus történetekből és mi nem.

Rendkívül kevés dokumentum
maradt fent Rejtőről, ami eléggé megnehezíti a kutatók, így a te dolgodat is.

Korábban kevesen foglalkoztak Rejtővel tudományos szinten. Egy-két amatőr kutató után Veres András és Lányi András voltak azok, aki először nyúltak szakmai kézzel az életműhöz, de ők is inkább esszéisztikusan, irodalomelméleti, nem pedig filológiai szempontból. Két Rejtő-könyvemben – Az ellopott tragédia és A megtalált tragédia – már ilyen aspektusból is vizsgáltam a fellelhető kéziratokat. De valóban rendkívül nehéz és döcögős úgy kutatni, hogy a hagyatékot egyáltalán nem a bőség zavara jellemzi.

Mindössze négy kéziratdoboz, ami jelenleg rendelkezésünkre áll, és azok sem csupán Rejtő írásait és az általa fordított műveket tartalmazzák, hanem neki írott levelek és „művelés alá nem vont” darabok is előfordulnak bennük.

Egy Paulay Lajos nevű amatőr kutató, aki az évezred vége felé hunyt el, az ötvenes években még látta a nagyobb hagyatékot, ám ennél többet nem tudni ennek tartalmáról vagy hollétéről. A hatvanas-hetvenes években több művet, könyvet is közreadtak belőle, amelyek addig leginkább Rejtő rokonainál kallódhattak. Valahol tehát megvoltak a kéziratok, ám időközben nyomuk veszett. Reméljük, egyszer majd előkerülnek valakinek a padlásáról.

Ahogy a közelmúltban is
felbukkant egy dedikált Rejtő-kötet, amit június elején árverésre bocsátottak.
Tudod, mi lett a sorsa?

Az író halála óta nemhogy dedikált könyve, de még kézirat, gépirat sem bukkant föl árverésen, így érthetően nagy volt az érdeklődés. A P. Howard írói néven közreadott Piszkos Fred közbelép – Fülig Jimmy őszinte sajnálatára című kötet címlapján azért „Péhovárd” mellett már Rejtő neve is felbukkan. Ezt a „pengős”, azaz normál terjedelmű regényt már az Aurora jelentette meg, miután Rejtő szakított a Novával, amely a legtöbb P. Howardot közreadta. Végül 7,5 millió, jutalékkal együtt kilencmillió forintért kelt el a dedikált könyv, egy gyűjtő vette meg. Ez a magas ár éppen a ritkasága miatt fordulhatott elő, mivel tényleg alig maradt valami Rejtő után; főleg ahhoz képest, hogy mennyire ismert író.

Rejtőt nagyon sokáig
ponyvaírónak tartották, de mára már bekerült az irodalmi kánonba, az érettségi
tananyag része is lett. Hogyan és miért ment végbe ez a rehabilitáció?

Megkerülhetetlen irodalmi szereplő, már csak azért is, mivel még ma is több millió olyan ember van Magyarországon, aki olvasott tőle valamit. És nemcsak férfiak, de nők is, sokan az értelmiségiek közül. Jó példa erre, hogy 2008. április 1-én, bolondok napján a Magyar Tudományos Akadémián Rejtő-napot rendeztek. Láng István, az azóta elhunyt akadémikus kitalálta, hogy legyen egy emlékülés az íróról: Rejtő Jenő mint hidrológus és meteorológus. Több ezer oldalnyi Rejtő-műből gyűjtött ki és rendezett statisztikába meteorológiai és hidrológiai fogalmakat. Például arról, hogy hányszor fordul elő a műveiben árvíz, monszun, sivatagi vihar, miképp is alakul a klímaváltozás.

Én installáltam egy kis kiállítást az Akadémia előcsarnokában, előadás is elhangzott a Korcsmáros Pál által rajzolt képregényekből, az azóta szintén elhunyt Vallai Péter színművész pedig értő módon adta elő a Rejtő-szövegeket. Mondanom sem kell, hogy a díszterem dugig tele volt csúcsértelmiségiekkel. Ebből is látszik, hogy Rejtő könyvei mindenkihez szólnak, valahogy nagyon jól ráérzett a pesti életérzésre meg arra, mire vágyik az olvasó, így még több évtizeddel később is aktuális, szórakoztató és idézhető.

Ez utóbbira egy példa: a Wikipédia Rejtőről szóló szócikkét nagyjából én írtam, ide kigyűjtöttem a parlamenti felszólalásokat, amelyekben tőle idéznek politikusok – pártállástól függetlenül népszerű ebben a közegben is.

Külföldön mennyire lett ismert?

Mostani tudásom szerint 16 plusz egy nyelvre fordították már le valamelyik könyvét. A plusz egy az eszperantó: ezen a nyelven nyomtatott formában nem jelent meg kötet, csak gépiratban láttam, továbbá a neten keringenek belőle szövegek. (És akkor a zsidó író regényeinek magyar rovásírásos változatait még nem is említettem…) A fordítások azonban többnyire megközelíteni sem tudták a magyar szöveg színvonalát.

A szinte lefordíthatatlan nyelvi humor az, ami Rejtőt egyedivé teszi, és azt nem igazán lehet átültetni más nyelvekre.

Sokan nekiugrottak már a fordításnak, de a pesti humort igazán csak az értheti, akinek van valamilyen kulturális kötődése az országhoz, belelát a kontextusokba. Ez a külföldi olvasóknál legtöbbször értelemszerűen hiányzik.

Annak idején Rejtő is fordított
könyveket, németből és franciából. Honnan tudott olyan jól nyelveket, ha még
érettségije sem volt?

Annyira nem tudott, főleg nem franciául. Egyszer megkértem egy franciatanárt, hogy elemezze egy fordítását, és elég durva hibákat talált benne. Közepes szinten tudhatott, azzal próbált meg ezen a területen is érvényesülni. Csak pár hónapig élt Franciaországban – de a legendától eltérően nem légiósként –, míg német nyelvterületen évekig, és gyerekként az iskolában is tanulta a németet, ezért a német fordításai sokkal jobb minőségűek.

A két világháború között Magyarországon egyébként is szinte mindenki beszélt németül valamilyen szinten. Bár Rejtőnek nem volt érettségije, rendkívül jó képességekkel bírt, igazi memóriazseni volt. Ha mondtak neki száz szót találomra, elölről-hátulról vissza tudta őket mondani, ezért az átlagnál könnyebben boldogult a nyelvekkel.

Saját korában mennyire ismerték
el a tehetségét, mennyire volt népszerű?

Marcona, magas, izmos férfi volt, akit a nők igencsak kedveltek, már ha valakinek a „rosszfiús” zsáner jött be. A pesti színpadokra kabarékat, operetteket is írt, ezek révén hamar neve lett a szakmában, és tisztes bevételekhez jutott. Azonban a közönség sokáig nem tudta, hogy a P. Howard (szigorúan péhovárdként ejtve!), valamint a Gibson Lavery írói álnevek mögött ő bújik meg. A kiadók valószínűleg azt gondolták, hogy idegen hangzású nevekkel könnyebb eladni a könyveit.

Az is csak egy legenda, hogy a kávéházban lefirkantott kéziratokkal fizetett, ha megszorult.

Jó pár eredeti kézirat bizonyítja, hogy rengeteget javított, állandóan változtatott a szövegein, kényesen odafigyelt arra, mit ad ki a kezéből, nem írta készre a műveit. Ezért is dühítette annyira, ha a kiadók önkényesen kihúztak a könyveiből.

Hiú volt, és valódi írónak tartotta magát. Volt egy nagy jellemhibája: a szerencsejáték-függés. Bár színpadi darabjaival, könyveivel igen jól keresett, mégis állandó pénzzavarral küszködött, mert az összes jövedelmét elkártyázta. Hol albérletekben, hol a barátainál, időnként pedig hotelekben, esetleg az aktuális feleségénél húzta meg magát, saját lakása nem volt. Bohém életet élt, amellyel kilógott a korabeli polgári miliőből.

Ez a zaklatott élet lett a
veszte is?

Gyorsan írt, de nagyon sok időt
töltött munkával, gyakran éjszakába nyúlóan dolgozott. Cigarettázott, ivott,
vedelte a kávét, és egy, a korban legális, azóta betiltott amfetaminszármazékot,
Aktedront is szedett, hogy minél tovább bírja. Így, bár erős szervezete volt,
megrendült az egészsége, és 1939-től többször ideggyógyintézetbe került.
Valószínűleg bipoláris depressziótól is szenvedett.

A II. világháború alatt a zsidótörvények miatt egyre szűkültek a lehetőségei, „négerként” más írók keze alá dolgozott. Miután egy szélsőjobboldali lap megszellőztette, hogy ő rejtőzik a P. Howard-könyvek mögött, a már súlyos beteg, idegroncs írót 1942-ben behívták munkaszolgálatra. A Don-kanyarba hurcolták, a 2. magyar hadsereg tagjaként halt meg, illetve tűnt el 1943. január 1-je körül.

Még a 38. évét sem töltötte be.

A halála körüli bizonytalanság
is hozzátesz a személye körüli legendákhoz, amelyeket könyveidben,
előadásaidban azért rendesen cáfolsz. Hamarosan élőben is szó lesz Rejtőről a
Művészetek Völgyében.

Július 23-án, pénteken 15 órától rendezik meg a Rejtőről rejtjelmentesen – ami a legendák mögött lappang című programot a Petőfi Udvarban. A bevezető után kisfilm következik majd, amelyben kevésbé ismert írások alapján Kerekes Viktória és Lengyel Ferenc színművészek mutatják be Rejtő életművét. A műsorba igyekeztem olyan Rejtő-szövegeket is beválogatni, amelyek árnyalják az íróról kialakult képet. Így a vicces írások mellett bekerült például néhány csajozós levél,vagy azok a több tíz oldalas „levélszörnyedvények”, gyakorlatilag szakító üzenetek, amelyeket már beteg idegrendszerrel, rendkívül zaklatott állapotban írt a kiadóinak. Ezek révén sokkal komplexebb, bonyolultabb személyiség rajzolódik ki, mint amilyet a humoros Rejtő-könyvek, a ponyvaparódiák alapján várnánk.

Mit olvasson tőle az, aki még
csak most kezdene ismerkedni a műveivel?

A nőknek, lányoknak például A szőke ciklon lehet kifejezetten érdekes, a férfiaknak pedig a Fülig Jimmy-történetek fognak tetszeni. A vesztegzár a Grand Hotelben pedig igazán bravúros bűnügyi történet, ráadásul most, a pandémiás időszakban még aktuálisnak is mondható az (ál)járvány, no meg a banánoxid utáni hajsza (vö. ipari kémkedés). Ha valaki nagyon rövidke, egy délután elolvasható műre vágyik, kezdje a Víkend a pokolban című könyvecskével. Szintén gyorsan fogyasztható kisregény a Minden jó, ha vége van, amiben egy elrabolt bélyegsorozat körül bonyolódik a cselekmény. Azt szoktam egyébként mondani, hogy Rejtő egy irodalmi lakmuszpapír: vagy belezúg valaki, és akkor mindent elolvas tőle, vagy nem, és úgy marad. Érdemes neki egy esélyt adni.

Portréfotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu