Mert az 1994-ben bűntelenül meghurcolt roma férfi esete jelképpé nőtt azóta. Gondoljunk csak bele: az szinte önmagában filmvászonért kiált, hogy tizennégy (!) évvel az ítélethozatal után a Heves Megyei Bíróság sajtótájékoztató keretében menti fel önmagát egykori mulasztása alól. A filmkészítő előtt két út állt. Vagy a tények puszta felsorolásával dokumentumfilmet forgat, aminek esélye sincs bekerülni a köztudatba, vagy pedig gondol egy merészet, és a probléma fontosságának tudatában játékfilmet készít. És bár Ragályi Elemér az utóbbira voksolt, 2006-ban bemutatott, az idei Filmszemlén a versenyprogram részeként vetített filmje eddig mégis a láthatatlan dokufilmek dicstelen sorsában osztozott.
A filmet látva ez azonban teljességgel érthetetlen, hiszen egynémely túlzásoktól eltekintve egy igen nagy odafigyeléssel összerakott mozit látunk. A rendező magabiztosan kerüli el az ilyenkor hívogató csapdákat: a film végén nem érezzük úgy, mintha a földkerekség minden bűnéért mi lennénk a felelősek. Persze nem is könnyed nyáresti moziról van szó, bár a cellatársak (a mindentudó Csuja Imre és az őscinikus Gazsó György) magánszámait vagy az egyre inkább abszurdba hajló kihallgatást (Lázár Kati értetlen cigányasszonyát vagy Monori Lili "segítőkész" ápolóját) elnézve el-elmosolyodik az ember.
És a kiváló Nagypál Gábor játszotta főhősben is van valami, ami együttérző vagy legalább szánakozó mosolyra készteti az embert. Ragályi Márton operatőr számtalan közeli felvétele tovább nagyítja a színész amúgy is hatalmas szemeit. A vászonról riadt őzike mered ránk, s ugyan minden idegszálával próbálja felfogni, mégis képtelen megérteni, miért vadászik rá mindenki. A vékonycsontú, szerencsétlen férfi sokáig mintha el sem hinné, hogy mindez vele történik: először talán akkor hatol el az agyáig, mi folyik körülötte, amikor a vádlottak padján ül megbilincselve. Naiv, együgyű gyermekember, aki mindig annak hisz, akivel éppen beszél. Azzal, hogy a film ilyennek ábrázolja, fel is menti: a nyíltan rasszista felügyelőkkel (Eperjes Károly, Bertók Lajos), az ítélethozói szakma másolatát és paródiáját egyszerre hozó bírónővel (Csoma Judit) szemben önkéntelenül is a vádlott oldalára állunk.
Két világ tagja a filmben Suha Dénesnek nevezett főszereplő. A mindenben bizonytalan ember lassúságával letapogatott külvilág az egyik, és a kizárólag a fejében létező, a nehezen értelmezhető zajokat és szagokat elfojtó vágyálmok birodalma a másik. Kár, hogy a rendező a mesterien művelt lírai tárgyilagosságot hagyja giccsbe fordulni a víziók és a flashback-jelenetek ábrázolásakor: ezek a film hangulatához nem illően harsányak és közhelyesek. És mégis, az apró tévedések ellenére végre itt egy erős, megalkuvásoktól mentes film.
