USA alkotmány árverés Profimedia.jpg

Hét perc alatt, kilencmillió dollárért kelt el egy 1787-es amerikai alkotmány

Rekordközeli áron talált vevőre az amerikai alkotmány egy 1787-ből származó ritka példánya Észak-Karolina állam közelmúltban árvíz sújtotta városa, Asheville egy aukciósházában csütörtökön.

A 237 éves dokumentum hét perc alatt kelt el, 9 millió dollár (mintegy 3,3 milliárd forint) leütési áron. 

A történelmi ereklye egyike annak a száz példánynak, amelyet az amerikai alkotmány tervezetének 1787-es elfogadása után kinyomtattak, és amelyet az akkori 13 tagállamba küldtek, hogy a polgárok képviselői azt elfogadják. A több mint két évszázados közokiraton olvasható az 1786-ban megalakított Egyesült Államok Kongresszusának titkára, Charles Thomson aláírása. A történészek szerint Charles Thomson minden tagállam számára két példányt látott el aláírásával és küldte ki elfogadásra.

Ma nyolc ismert példány létezik belőle, amelyek közül hét köztulajdonban van.

A csütörtökön aukcióra került dokumentum története is különleges, arra ugyanis 2022-ben egy régi ingatlan kiürítése közben bukkantak rá egy használaton kívüli helyiségben, egy régi szekrényben. Az Edenton városában fekvő ingatlan egykor Samuel Johnston, az állam kormányzójának tulajdonában volt, aki 1787 és 1789 között volt Észak-Karolina vezetője.

Az aukciót eredetileg szeptember 28-án tartották volna, de az árvíz miatt elhalasztották, miután Asheville városát a természeti katasztrófa a legkomolyabban érintette, egy részét ugyanis elmosta az áradás.

Ez is érdekelheti

Harmincmillió forinttól lehet licitálni Keserü Ilona festményére

A kortárs képzőművészeti szcéna legnagyobb sztárjait vonultatja fel a Virág Judit Galéria november 19-i aukciója. Keserü Ilona és a magyar származású világsztár, Vera Molnar egy-egy kiemelkedő festménye mellett Bak Imre, Fajó János és Lantos Ferenc alkotásai is megjelennek a kínálatban. A galéria egy időzített online aukciós lehetőséget is megnyit a vásárlók előtt.

Tízmillió dollárról indul a licit a színarany vécére

A Sotheby's aukciósház novemberre meghirdetett New York-i árverésén tízmillió dollártól (3,3 milliárd forinttól) lehet licitálni Maurizio Cattelan America című alkotására, egy színaranyból készült vécére.

Kraftwerk-relikviákat bocsátanak árverésre

Eladósorba kerül a legendás német zenekar alapítójának gyűjteménye, mely az elektronikus hangszerek mellett meglepő tárgyakat is tartalmaz.

Hatszoros áron keltek el a Downton Abbey relikviái

Minden várakozást felülmúlt az a londoni aukció, amelyen a sikeres brit tévésorozat, a Downton Abbey kellékei, jelmezei és egyéb relikviái kerültek kalapács alá. Az árverés összbevétele az előzetes becslések hatszorosára, 1,7 millió fontra (mintegy 760 millió forintra) rúgott – közölte a Bonhams aukciósház.