A korszerű technológia és mesterséges intelligencia segítségével helyreállították azon darabjait is, amelyeket annak idején levágtak a képről.

Az Éjjeli őrjárat Rembrandt van Rijn egyik leghíresebb alkotása. A festő az 1640-es években kapott megbízást arra, hogy bemutassa a Frans Banning Cocq kapitány vezette amszterdami polgárőrséget. A nagy méretű, 363-szor 467 centiméteres kép egy teljes falat töltött be a Rijksmuseumban, a festményt azonban elkészülte után hetven évvel megkurtították. Egy átfogó restaurálás során a múzeumban sikerült rekonstruálni a levágott darabokat is, amelyeket be is mutatnak a közönségnek.

Taco Dibbits, a múzeum igazgatója elmondta, hogy a kiegészítésekkel a kép dinamikája is egész más lett. A múzeum szakemberei tisztában voltak vele, hogy az eredeti, vágatlan festmény nagyobb volt, hiszen az eredeti műről egyidejűleg készített egy kisebb másolatot a kortárs Gerrit Lundens. „Hihetetlenül részletes fotót készítettünk az Éjjeli őrjáratról, és mesterséges intelligencia segítségével megtanítottuk a számítógépnek, hogy Rembrandt milyen színeket, milyen ecsetvonásokat használt” – mondta Dibbits. A gépi tanulás lehetővé tette a múzeum számára azt is, hogy eltávolítsa a perspektivikus torzulásokat, amelyek a Lundens-másolatban jelen vannak. (A művész az egyik sarokban ült, miközben Rembrandt festményét másolta.)

Az amszterdami polgárőrség 1642-ben készült csoportos portréját a polgárőrség klubházából áthelyezték a városházára, de ott nem fért el a két ajtó közötti falon. A képet ezért megvágták, s így nyerte el a festmény azokat a méreteket, amelyeket ma ismerünk. A levágott vászondarabokról azonban semmit sem lehetett tudni. Dibbits elmondta, hogy az új, nyomtatott kiegészítéseket azért készítették el, hogy a látogatók világos képet kapjanak arról, hogyan is kellene kinéznie az Éjjeli őrjáratnak.

Nyitókép forrása: Rijksmuseum