Miként született az Emlékszilánk című lemez?
A számok megalkotásának folyamata a nálunk megszokott módon indult: a srácok megírták a dalok instrumentál részét, majd elkezdtem dolgozni a dalszövegeken a zene rám gyakorolt hatása alapján. Ezzel párhuzamosan természetesen már maguk az énekdallamok is elkezdenek megszületni. Ha jön egy jó ötlet, ami akár a szöveg megváltoztatását eredményezi, akkor közösen szoktunk összeülni a többiekkel kicsit csiszolgatni rajta, hozzáigazítani a zenéhez, vagy akár a zenét igazítani az énekhez, attól függően, hogy éppen melyik verziónak látjuk nagyobb hasznát.
A lemez felvételei és a háttérmunkálatok Brucker Bence és Kökényes Dániel (AWS) támogatásával az Y Sound Stúdióban zajlottak. A kórusfelvételekben Diószegi Kiki (Down for Whatever – Stray Heart Records) és Radó Éden (Tiansen) voltak segítségünkre. A videoklipjeink elkészítésekor, kivitelezésekor Kiss Peter John-nal dolgoztunk együtt.
Milyen témák jelennek meg az albumon?
Írás során mindig az elsőként felbukkanó gondolataimat igyekszem megragadni, amiket az aktuális lelkiállapotom és az engem régóta feszítő, vagy épp aktuálisan érdeklő témák is meghatároznak.
Sokszor olyan témákkal foglalkozom, amik elsőre akár sallangosnak is tűnhetnek – mint például a szerelem vagy Az út végén című dalunkban megjelenő tenni akarás –, de épp azért tűnnek sallangosak, mert sokunkat érintenek, foglalkoztatnak. Ez a dal a kitartásról és az örök nyughatatlanságról szól.
A Lélekgyötrő című számunkat Csáth Géza Fekete csönd című, már-már horrorba hajló novellája inspirálta, amely egy skizofrén srácról szól. A dalhoz készült klip vizualitását is próbáltam úgy kitalálni és megalkotni, hogy szimbolikus módon foglalkozzunk benne a skizofréniával. Az Emlékszilánk című dal pedig első hallgatásra szerelmes számnak tűnhet, holott a szeretteinktől, barátainktól való elszakadás, illetve az ő elvesztésüktől való félelem ihlette. Régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy mi, emberek nagyon sok mindent – akár személyeket is – magától értetődőnek veszünk. A családom többgenerációs házban élt együtt Somogy megyében, nagyon jó viszonyban voltam a velünk élő nagypapámmal, akit aztán pár évvel ezelőtt elveszítettem.
Az Emlékszilánkban azt fogalmazom meg, hogy a lelkünkben velünk maradnak elvesztett szeretteink, és ugyancsak velünk maradnak azok a kimondatlan szavak, amiket bár korábban elmondhattuk volna nekik, már nem lehet – és bár nosztalgikusan és mélabúsan fogalmazok a dalban, összességében arra buzdítom a hallgatókat, hogy merjünk beszélgetni, kimondani dolgokat, használjuk ki az együtt töltött időt.
Miként tudod koncentráltan megfogalmazni a mély lelki tartalmakat a szövegeidben?
Nem egyszerűen, így nem is rövid idő alatt születnek meg a dalszövegek. Talán az az oka ennek, hogy bár sokakat érintő – és ahogy említettem, elsőre akár sablonosnak is tűnő – témákkal foglalkozom, nem akarok elcsépelt szöveget írni. Általában valamilyen szimbólum köré igyekszem építeni a sorokat és igyekszem kliséken túli szófordulatokat használni.
Hogyan hat rád a mély érzelmeid papírra vetése, önmagadból történő „kifogalmazása”?
Írás közben gyakran érzem úgy, mintha egy pszichológussal beszélgetnék. Öngyógyító hatású tud lenni a témák boncolgatásának és a sebek feltépésének folyamata. A megírásuk néha olyan, mintha konkrétan kiírnám magamból, a lelkemből a negatív érzéseket, gondolatokat. Nem törlődnek ki a memóriámból az emlékek, de meg tud ilyenkor könnyebbülni az ember. Érezhetővé válik, hogy felvettem velük a harcot, a kezemben vannak most már szó szerint, fizikai formában is. Ezért szeretek olyan témákkal foglalkozni, amikhez személyes érintettség fűz.
Finom, érzékeny lelkivilágú metálzenészként hogyan tudod megteremteni és megtartani az életedben a harmóniát?
Gyerekkorom óta hallgatok rock- és metálzenét, és valószínűleg épp az összetettsége fogott meg annak idején. A benne megjelenő szélsőségek, végletek teszik színessé ezt a műfajt, és úgy érzem, a bennem lévő gondolatokat, érzelmeket leginkább ebben a stílusban tudom kifejezni. Nálunk a vad, erőszakos, agresszív, hörgős metalcore részek mellett elfér a visszafogottabb, elszállós, éneklős dallamosság is.
Szimbolikus okokból is vonz ez a műfaj, úgy érzem, ez a zene tükröz engem leginkább magánemberként. Valóban olyan kissé az életem, mint a metálzene: bőven van benne játékosság, pörgés, lendület, vadság, gyorsaság és vehemencia, de van benne visszafogottabb nyugi és néha egy kis elvonulósabb melankólia is. Nem félek az egyedülléttől, de a társasági életet is élvezem – zenészként és színészként egyaránt.
Miből mivé bontakozott a tizedik jubileumát ünneplő zenekarotok az elmúlt évtized alatt?
Kicsit furán hangozhat, hogy most, tízéves zenekarként jutottunk el arra a pontra, hogy kiadjuk az első lemezünket. Későn érő típusok vagyunk, amit én személy szerint egyáltalán nem bánok. Bár volt zenei tapasztalatom a megalakulásunk előtt, úgy érzem, a srácokkal való közös munka során tudtam kibontakozni igazán. Az évek alatt lassacskán rátaláltunk a saját stílusunkra, a saját hangunkra. 2014-ben, amikor összeállt a zenekar, nagy lendülettel vetettük bele magunkat, de az első négy évünk az útkeresésről szólt, több tagcsere is történt. Egyre labilisabb lett a helyzet, nem tudtuk, mit akarunk pontosan, merre akarunk haladni.
Ekkor felvettünk két-három számot – köztük a Lélekgyötrőt –, és mindannyiunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy megérkeztünk. Ekkor, 2019-ben kezdetét vehette a zenekar következő, stabilizálódásról szóló, tagcseréktől mentes időszaka. (Összeállt a jelenlegi felállás Lukács Máté és Galambos Zsolt gitárosokkal, Scheibli Márk basszusgitárossal, Skriba László Gábor dobossal és velem mint énekessel. ) Most úgy érezzük, zeneileg és mondanivaló tekintetében is megértünk rá, hogy kiadjunk egy lemezt. Szép, hogy ez ráadásul a tizedik jubileumunk idején történik, hiszen így ünnepélyesen léphetünk át a pubertáskorba. Ez a nyugodt, kissé lassabb tempó nem csupán a zenekari életemre jellemző – a Színművészeti Egyetemre történő jelentkezést sem siettem el. Alapvetően huszonöt éves korig lehet jelentkezni, engem huszonnégy évesen vettek fel. Épphogy befértem, de ez nem gond. Későn érő típus vagyok, és huszonnégy éves koromra már elég érett voltam a feladatra.
Miként hat egymásra a zenészi és a színészi pályád?
Úgy érzem, hogy kölcsönösen pozitívan. Például a zenekarban hozzá kellett szoknom a gyors, vadulós, akár agresszívabb témaváltásokhoz, sőt, meg kellett tanulnom a hörgés és scream énektechnikát, amiket elég durván bírni kell szusszal. Ezeknek a tapasztalatoknak és hangképzéseknek köszönhetően a színházi zenés produkciókat is jobban bírom levegővel. A színészi tapasztalataim pedig előnyösen befolyásolják azt, hogy zenészként hogyan állok ki a színpadra, illetve segítenek, hogy könnyebben lépjek interakcióba a közönséggel. A színházi és filmes gondolkodásmód miatt könnyen rááll az agyam arra is, hogy a klipforgatásokon milyen szimbólumokkal érdemes dolgozni, milyen képi megoldás áll jól egy dalnak.
Milyen hatás kiváltására törekszel énekesként az általad előadott dalokkal?
Én személy szerint rengeteg komplexussal nőttem fel. Érzékenyen reagáltam, ha valaki azt mondta, „te ehhez úgysem értesz”, és ennek hatására egy időben elhitettem magammal, hogy számomra felesleges dolog a célok kitűzése, hiszen úgyis képtelen vagyok elérni őket. Ha magamból indulok ki, akkor azt feltételezhetem, hogy sok ember azért nem mer lépni az életében, mert nem hisz eléggé magában. Hagyja, hogy mások lebeszéljék a céljairól, vagy hagyja, hogy mások döntsenek helyette.
Milyen élmény indította el benned ezt a hivatástudatot?
Egészen pici, óvodáskorom óta tudom, hogy énekes és vagy színész szeretnék lenni. Gyerekként nagyon magabiztos voltam. Imádtam szerepelni, minden műsorban részt vettem, énekeltem, táncoltam. Aztán tiniként egyre jobban elkezdtem befeszülni. Ahogy közeledett a pályaválasztás pillanata, és ezzel párhuzamosan teóriából komoly feladattá vált az énekessé és színésszé válásom, elkezdtem rágörcsölni a dologra. Frusztrálttá váltam, megkérdőjeleztem magam, komplexusaim alakultak ki. Felmerült bennem – nagyrészt az engem lebeszélni szándékozó embereknek köszönhetően –, hogy mi van, ha nincs is elég tehetségem, és nem vagyok elég jó? Nagy küzdelem árán sikerült megnyugtatnom magam annyira, hogy ne torpanjak meg.
Mi segített leküzdeni a kishitűséget és megélni az önmagadba vetett hitet?
Sokat segített a támogató családom, de a legtöbbet annak köszönhetek, hogy rengeteget dolgoztam magamon, hiszen éreztem, hogy én vagyok önmagam legnagyobb akadálya. Kénytelen voltam az önfejlesztés és lélekgyógyítás során rendbe hozni magam.
Mi segített az önmagaddal való kapcsolódásban és felszabadulásban?
Furcsa példa lesz, de a Jim Carrey főszereplésével készült, Az igenember (Yes Man) című film jeleneteihez hasonló folyamatokba engedtem bele magam. Ha olyan szituációba kerültem, ami korábban szorongást keltett bennem, akkor direkt szembenéztem vele, és az ellenkezőjét csináltam annak, amit általában előtte reagálni szoktam. Például akkor is igent mondtam egy meghívásra, ha nem volt kedvem részt venni egy adott eseményen. Így ahelyett, hogy a négy fal között sajnáltam volna magam, új impulzusok értek, és végül örültem, hogy elmentem. Korábban előfordult, hogy igazat adtam valakinek egy szóváltás során pusztán azért, hogy ne legyen később lelkiismeret-furdalásom a hangom felemeléséből kifolyólag.
Miként fogjátok előadni mindezt a mélységet a november 8-i lemezbemutató koncerteteken?
A Dürer Kert kistermében tartjuk a lemezbemutatót, ahol a Project for a Better Dream metalcore zenekar, valamint a női énekessel büszkélkedhető Divent metálzenekar lesz a társfellépőnk. A Dream of Insomnia lesz az est headlinere, utolsó fellépője. Mi egyórás szettel készülünk, a lemez minden dalát elő fogjuk adni, és a jubileum miatt egy-két régebbi számot is eljátszunk majd. Már nagyon várjuk.
Most pedig nézzük, miről szólnak az Emlékszilánk című lemez dalai! Kattints a szám címére, és hallgasd meg YouTube-on! A teljes lemez ITT érhető el.
| Kreon |
A cím szimbolikus: Kreonra, a görög mitológiában szereplő zsarnok királyra utal. Vannak emberek, akik abban lelik örömüket, hogy másokat elnyomnak, kihasználnak a saját érdekeiket előtérbe helyezve. Először elhitetik velük, hogy fontosak számukra, majd miután megkapták, amit akarnak, félresöprik vagy eltapossák őket. A mi dolgunk, hogy megtanuljuk kiszűrni ezeket az embereket az életünkből, és ugyancsak a mi dolgunk ellenállni nekik, és nem beállni a sorba. A lemez első dalát egy instrumentális Intro előzi meg. |
| Emlékszilánk | A dallal egy elég érzékeny témát szeretnénk közelebb hozni a hallgatókhoz, és így közösen beszélni róla. Voltak emberek – akár szülő, nagyszülő, barát –, akik sokáig mellettünk voltak, megadva minden lehetőséget arra, hogy kimutassuk feléjük szeretetünket, beszélgessünk velük, meghallgassuk őket, de a rohanó világ vagy az önzőségünk miatt nem tettük meg ezt. Később, amikor elszakadtunk tőlük, vagy akár a haláluk miatt elveszítettük őket, már késő volt. Kínoz minket a hiányuk, és azt kívánjuk, bárcsak visszaforgathatnánk az időt, hogy bepótolhassuk az el nem hangzó beszélgetéseket, ki nem mondott szavakat. |
| Papírszív |
Ez a szám a célok és vágyak megéléséről szól. Ne legyünk papírszívűek, akikben ugyan hamar lángra kap a szikra, de hamar ki is alszik, még mielőtt véghezvihettük volna azt, amit elterveztünk. Ne vegyük el magunktól a kiteljesedés lehetőségét! |
| Sorsom vagy |
Egy olyan párkapcsolatról szól, amelyben az egyik fél hiába érzi magát elnyomva és kisemmizve, mégsem tud vagy mer kiszállni. |
| Imágó |
Ihletője a Covid-időszak volt, ahol a karantén alatt be voltunk szorulva saját otthonunk falai közé, és ömlött ránk az információ és a sok nem kívánt tartalom az online platformokról, a médiából. Persze, ez ma már egyébként is a mindennapjaink része, de akkor hatványozottan így volt. Egyszerre volt számomra olyan érzés, mintha megállt volna körülöttünk az élet, és lehetőségem adódott volna az önvizsgálatra, a „magamba figyelésre”, de mellette ijesztő és bizonytalansággal teli időszak is volt, hiszen nem tudhattuk, hogy hova fut ki az egész. Ezt a témát vegyítettem az Imágó-motívummal, amely a kifejlett, ivarérett szárnyas rovar neve. Ez a rovarok utolsó fejlődesi fázisa, a bábból kibújás utáni szakasz, a teljes átalakulás. Mintha a „bebábozódás” után új emberként térnénk vissza az életbe a karanténidőszak végén. Ennek a rovarmotívumnak az ihletője Pass Andrea Imágó című darabja volt, amit épp a Covid előtt vittünk színpadra a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, és volt lehetőségem játszani benne. |
| Az út végén | Életünk során rengeteg leküzdendő akadályhoz érkezhetünk, amelyeket kénytelenek vagyunk legyűrni ahhoz, hogy továbbhaladhassunk a céljaink felé. Sok-sok harc után mégis úgy érezhetjük, nem kaptuk meg azt, amit szeretnénk, és hogy a megérdemelt jutalom helyett csak még több harc és küzdelem vár minket az „út végén”. A dal a kitartártásról és az örök nyughatatlanságról szól. |
| Lélekgyötrő | Fő ihletője Csáth Géza Fekete csönd című novellája volt, amelyben a tudathasadás ijesztő mélységeibe ereszkedünk le. |
| Eltemetve | Számomra az egyik legsötétebb témájú dal; elég keserű és befordult időszakomban írtam. Az elmagányosodásról szól, az elszigetelődésről és a depresszióról. Arról, hogy sok csalódás és akár önsanyargató gondolat hatására gyakran falakat húzunk magunk köré azt érezvén, hogy ezekkel talán megvédjük magunkat a külvilágtól. Egy idő után azonban észrevesszük, hogy valójában egy börtönt építettünk fel, amellyel csak elszigeteltük magunkat, és amelyből egyre nehezebb kijutni. A dalszövegbe beemeltem egy idézetet is József Attila Talán eltűnök hirtelen című verséből, mert úgy éreztem, nagyon közel áll a mondanivalóhoz. |
| Sebhelyek | Egy szakítás balladája. |
