Fejes Ádám e koreográfiáját már láthattuk, hosszabban most nem is nagyon szólnék ezért róla. Hálás darab ez az aktuális (nem épp meglepő és nem teljesen általános) helyzetre vonatkoztatva. Miért pont a MU Terminál gyakorló társulata, ez az évadonként megújuló összetételű formáció lenne mentes a nemeket tekintve, a táncban tapasztalható, vészes aránytalanságtól? A már lasszóval se nagyon fogható fiú növendékek problematikájáról pont a napokban hallhattam egy vidéki művészeti iskola vezetőjétől ? van, ahol a helyzet szerencsésebb, de a Terminál estjének első tételében 9:2 az arány, és csak azért nem 9:1, mert abban szépen dolgozó vendégként ott van Kiss Róbert is, a Badora Társulat táncosa.
A Femina nyitánykor arcukat sokáig nem mutató, fiatal nők csoportozata: tetszetős karuk elegáns fényekben, Kunert Péter mozgalmas, jól táncolható zenéjére mutatkozik meg. Sokárnyalatú hajzuhatagot látunk, hattyúnyakként hajladozó karokat, fekete egyenöltözetű nők rajban is magányos karát, melyre két, nem túl rámenős, ám annál hatékonyabb hím repül rá. Ragadoznak, kicsit úgy, mint a sztyeppék nagymacskái: kinézik a csorda legkiszolgáltatottabb egyedeit, hogy a csoporttól leválasztva elragadják azokat. Fejes Ádám koreográfiája nem tesz hozzá az örök témához, de nem is sikkaszt el belőle. Az üres, mindössze kétszer négy, gumóba csomózott oldalfüggöny tagolta térben sors-szilánkokkal, élethelyzet-szkeccsekkel találkozunk, fény kijelölte páston összecsapó, vagy szétriadó párokkal, csoportokkal, az öntudatlanul áramló, ösztöneinek kiszolgáltatott emberrel.
Gergely Attila táncosként igen régóta hiányzik a hazai táncszcénából, s az utóbbi időben koreográfusként sem nagyon hallatott magáról. Táncművek zeneszerzőjeként azonban gyakorta találkozhatunk nevével. A MU Terminál fiataljainak készített munkájában a zongora mögött, a színpad jobb sarkában tűnik fel (bár, a színlap szerint a zenei anyag montázs, komponista neve ott nem szerepel).
A Small I sajátos kevercs: legfőbb alapanyaga az abszurd és a szentimentalizmus. E műben már csak az egyetlen, terminál-tag fiú (Miklósy Alex) lép színre, ő jut kilenc táncosnőre. A koreográfus e sajátos alaphelyzetet talapzatnak veszi. Revüképekből, abszurd show-szilánkokból, zenei idézetekből és vendégszövegekből alkotott sajátos, nem mindig kordában tartott látomásfüzére markáns próbatétel a formáció fiataljai számára. A színlap szűkre szabott felvezető szövege (?Ma este a tisztelt közönség egy kísérlet eredményének lehet szem- és fültanúja. Megismerhetik 10 ember személyiségének egy-egy esszenciális aspektusát, egy olyan üzenetet, amely a lelkükből fakadó polaritást idézi meg.?) pont olyan hozzávetőleges, mint a mű vonalvezetése. A műé, melyben végigvezetetlen, izgalmas felvetések, kigyomlálandó közhelyek, mókás és bódítóan bizarr szilánkok egyaránt felbukkannak.
A játék második képében két, feketébe öltözött táncosnő egy hosszú fémlétrával érkezik. A két végén fogják, mint egy szál deszkát. Harmadik társuk fehérben, mazsoretteket idéző bájvicsorral, kezében a vadul pörgetett, elmaradhatatlan pálca. A lány újra és újra nekiront a létrának, s belegabalyodik annak fokai közé, közben visítva segítségért kiált, majd ? mint mutatvány végén dukál ? felhangzik egy ?ollé?.
A kép végén kecses spárgában látjuk ugyanőt a fekvő lajtorján: a bot pörög, a mosoly hibátlan, a rekedt segélykiáltás hátborzongató. A kar ? a darab elején és végén, keretet adva ? hol fókák földön kúszó raja, hol NDK-ajándékkosarat (harminc fölött még tudjuk tán, mi az) idéző, fapados showgirl-csapat. Találkozunk abúzus képeivel, melynek hangzó aláfestése részlet Ranódy László halhatatlan Árvácska-filmfeldolgozásából (Czinkóczi Zsuzsa és Nagy Anna vérfagyasztó párbeszéde). Később, egy újabb moziklasszikusból Bara Margitot halljuk, amint Görbe Jánoshoz szól a legendás mondattal: ?Olyan jó ember vagy, sose kérdezed, honnan jöttem? (Makk Károly: Ház a sziklák alatt), felcsendül Kovács Kati és Szécsi Pál egy-egy slágere, látunk élő és holt menyasszonyt (utóbbival egyenként, majd tablóban is fényképezkednek társai). Mécsesek gyúlnak, majd bájos kislány lép a már újra fókasereggé rendeződött táncosok közé, hogy megsúgja a választ a felemlegetett titokra. Mi nem halljuk, csak azt látjuk, ahogy a fókák kikúsznak a megoldást tudó gyermeklány után a színről.
