A Remsey család története

Egyéb

A helyi múzeumban, a Levendula Galériában, a GIM-házban, a városi könyvtárban és a királyi kastélyban nyíló tárlatokkal a város vezetése a két éve elhunyt Remsey Flóra kárpitművész ötletét valósítja meg ? tájékoztatott Péterfi Csaba, a gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatója.

Mint elmondta: Remsey Flóra halála előtt vetette fel, hogy legnagyobb álma teljesülne azzal, ha Gödöllő várossá nyilvánításának 50. évfordulóján, 2016-ban családi kiállítást rendezhetne, melyen saját munkái mellett nagyapja, Remsey Jenő; édesapja, Remsey Iván és fia, Remsey Dávid alkotásai lennének láthatóak. A művész már nem élhette meg terve valóra válását, így helyette a város vezetői, kulturális csoportjai kezdték el a szervezést.


remsey_flora1.jpg
Remsey FlóraFotó: pillanatkepek.hu

Remsey Jenő fiatal festőművészként 1909-ben telepedett le Gödöllőn, és rövid időn belül tagja lett a Körösfői-Kriesch Aladár vezette művésztelepnek. Későbbi feleségével, Frey Vilmával négy gyermeket neveltek: Ágnest, Ivánt, Gábort és Andrást, akik a festészetben, az iparművészetben, illetve a zeneművészetben is jeleskedtek. Az unokák közül Remsey Flóra folytatta Gödöllőn édesapja és nagyapja hagyatékát, míg a népes família több tagja a mai napig Szentendrén él és alkot. Remsey Flóra szerteágazó munkássága részeként ? a család és a gödöllői művésztelep hagyományait követve ? egyebek mellett rajzszakkört tartott, gobelinszövést tanított, kárpittervezői munkássága is figyelemre méltó volt ? idézte fel a kommunikációs igazgató. A családi hagyományt Remsey Jenő dédunokája, Dávid is követi, hiszen a felsőfokú művészeti képzés után grafikusként alkot ? tette hozzá.

A hamarosan nyíló nagyszabású kiállítás-sorozatról Péterfi Csaba elmondta, hogy a négy Remsey generáció munkásságát öt helyszínen ismerhetik meg az érdeklődők. A Gödöllői Városi Múzeum időszaki kiállítótermében a Remsey család bábszínháza, általa a mese, a játék és a varázslat kap majd főszerepet, míg a Remsey-féle grafikai munkákat a Levendula Galériában állítják ki. A GIM Alkotóház Remsey Flóra kárpitjai mellett a textilművészetben újításnak számító fémszövéseknek, valamint Remsey Dávid textilre tervezett nagyméretű digitális nyomatainak ad helyet.

A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ a Remsey családhoz köthető tárgyi emlékeket, családi fotókat gyűjtötte össze, és itt lesz látható egy eddig csak kevesek által ismert házi videófilm is. A királyi kastélyban Remsey Flóra kárpitművész életpályáját bemutató tárlatra készülnek.

A kiállítássorozat főként azt a korszakot eleveníti fel, melyben a Remsey családnak köszönhetően a településen élő tehetséges fiatalok művészi képzésben részesülhettek, a tanulni vágyók könyveket kölcsönözhettek vagy a városszerte híres báb- és színházi előadásokon vehettek részt ? hangsúlyozta Péterfi Csaba.

A tárlat a második alkalommal megrendezendő GödöllŐsz Fesztivál keretén belül nyílik október 15-én.

Forrás: MTI