? Mi érdekelte leginkább a Kispolgárokban, amikor úgy döntött, megrendezi?
? Leginkább a különböző életstratégiák kérdése érdekelt. Csak felszínes ránézésre tűnik úgy, mintha a mű iránydarab lenne, mintha a kispolgárságot ? mint minden változás ellenségét és megakadályozóját ? támadná. Fontos célunk volt, hogy a lehető legsokoldalúbban közelítsünk a darabban szereplő problémákhoz és a darab figuráihoz. Tehát semmit se egyetlen nézőpontból lássunk, egy alakot se ítéljünk meg egyirányúan. Ez vonatkozik arra, ahogyan egy-egy jellemet láttat az előadás, és vonatkozik magára a műfajra is. Gorkij darabja hol lírai színműként hat, hol groteszk komédiának látszik.
 |
? Miként tudott reflektálni a darab bemutatása óta eltelt száztíz évre?
? Bizonyos helyzeteket bulgakovi látásmóddal kell megvizsgálni: ugyanazokat az alakokat már egy bulgakovi ? nem sokkal későbbi ? korban látni. Amikor a darab végén Besszemjonov azt mondja, hogy ?Mennyit tűrtünk! Hát majd tűrünk tovább?, azt át kell, hogy lengje annak a tudata, hogy valóban nagyon nehéz, egyre nehezebb korszakok jönnek, amiket túl kell élni. De a darab olyan gazdag és érzékletes, hogy óhatatlanul megszólalnak erős mondatok anélkül is, hogy elkezdenénk durván aktualizálni azt. A Besszemjonov-ház, maga az épület, ami a darab szereplői számára többnyire riasztó és ellenséges, rövidesen sok-sok társbérletre osztva, lerohadva, a működésképtelenség határán, fokozatosan pusztulva marad meg, ha egyáltalán megmarad. Ha ezt tudjuk, minden más nézőpontba kerül.
? Nyíl figurája tulajdonképpen a szocialista-kommunista gondolkodást előlegezi meg, nemhogy a huszadik század második felének szocializmusa, de még a lenini kommunizmus előtt. Hogyan tud ehhez egy évszázaddal később közelíteni egy rendező?
? A Deutsches Theater mostani előadásában, ahol a díszlet leghangsúlyosabb eleme egy hatalmas Lenin-szobor, igen ironikusan kezeli ezt az alakot. Én inkább azt akartam valamilyen módon ? semmiképp sem didaktikusan, inkább Nyíl bizonyos mozdulataival, hangszíneivel, a ritmussal ? sejtetni, hogy ha ez a voluntarista gondolkodás teljesen átveszi a hatalmat, annak komoly veszélyei vannak.
? Azt írja a műsorfüzetben, hogy nem akarta a darabot a nyitott, újító fiatalok és a beszűkült látókörű, elutasító öregek harcaként megrendezni.
? Gorkij mindenki nyomorúságának, panaszkodásának megteremti az igazolását. Besszemjonov örökös vádaskodása a gyerekei ellen, annak a sűrű hangoztatása, hogy élhetetlenek, hogy nem látszik hosszabb távú életstratégia abban, ahogyan ők léteznek, tökéletesen igazolódik: valóban gyenge, a segítséget mindig máshonnan váró, semmilyen teremtőerővel nem rendelkező lények. Vagy Tyetyerev és Besszemjonov ellentétpárja: a kispolgárság egyik leglényegesebb tulajdonsága, hogy azt hiszi, a társadalmi-családi pozíciók és a tárgyak megszerzésével lehet biztonságosabbá tenni az életet. Ezzel szemben áll Tyetyerev, aki tökéletesen érdektelen a tulajdon, a birtoklás iránt. Oly szívesen állnánk Tyetyerev oldalán, de ha belegondolunk, ő tökéletesen haszontalan ember, aki semmilyen kérdésben senkinek a legkisebb segítséget sem tudja nyújtani. Rokonszenvünket érdemlő és taszító vonások jellemeznek minden gorkiji karaktert.
? Tulajdonképpen minden szereplő egy-egy életstratégiát képvisel. De van egy is, amelyikre ma azt lehetne mondani, hogy követhető?
? Brook Az üres tér című kötetében mondja, hogy mikor a színészek gyilkosan kegyetleneket mondanak egymásról, olyankor többnyire igazuk van. Valami ilyesmi áll fenn a darab szereplői közt is: nehezen tudunk válaszolni arra, hogy ki választott jó életstratégiát. Ahogy ezt egymásról is elmondják, mi is látjuk, hogy ez sem, az sem válik be. Igaz, Nyílről Gorkij még nyilvánvalóan jobbakat gondolt ? de már az első bemutatón is az ő figurája körül voltak a legnagyobb gondok; azt a fajta pozitív figurát, akit talán Gorkij kigondolt, nem nagyon látta más. Már Sztanyiszlavszkij is egy kellemetlen, állandóan nagyon modortalanul viselkedő, zavarba ejtő figurának rendezte meg Nyílt.
? Néhány éve mutatta be a Katona József Színház Gorkijtól a Barbárokat, amelynek viszonylag hamar elfogyott a közönsége. Nem merészség újra Gorkijt bemutatni?
? A Katonának dolga, hogy életben maradjon, ugyanakkor az is, hogy ne számolgasson úgy, mint Besszemjonov.
? Azon az összpróbán, amelyiken én is ott voltam, bent ült Ascher Tamás, és a végén tanácsokat adott önnek. Mennyit szokott beépíteni az előadásokba abból, amiket más rendezők javasolnak?
? Ő nem ?más rendező?. Közeli munkatársak vagyunk majd' 40 éve. Más próbákon pedig kérésemre ott ült Székely Gábor, Zsótér Sándor, Gothár Péter, olyan kollégáim, akik biztosan lényegeset tudnak mondani. A kaposvári színháznak a 70-es években az volt az egyik legfontosabb vonása, hogy az a négy-öt rendező, aki annak idején ott dolgozott, minden produkciónál összeült, és megbeszélést tartott. És persze, hogy mindig megpróbáltuk hasznosítani a többiek észrevételét, mert világos volt, hogy nem sértegetésből mondják, hanem azért, hogy az egész színház jobb legyen. Ez ritka dolog, mert a rendezők általában jobban utálják egymást, mint a primadonnák.
? Az utolsó hazai rendezése a Mizantróp volt a Katonában; többen úgy érezték, a távozó színházigazgató leköszönése fogalmazódott meg az előadásban.
? Főiskolás korom óta szerettem volna Mizantrópot rendezni, de mindig éppen valaki más csinálta meg: Ascher Kaposváron, Gothár az Örkényben, Székely a Katonában. Érdekel a véleményük, de ez az azzal is együtt jár, hogy ugyanazokról a darabokról érezzük úgy: most éppen nagyon lényegesek, meg kell rendezni őket.
? De mégiscsak pont a leköszönésekor rendezte meg a darabot, amely tulajdonképpen egy értelmiségi ember kivonulásáról szól az értékvesztettnek látott világból.
? Ez kétségkívül így van, de az elvonuló, rejtőző alkat elég sok előadásomban megjelenik. A kaposvári Ivanov-rendezésem címszereplője például elbújva hal meg, mert azt sem akarja, hogy nézzék a haláltusáját; attól is undorodna.
? Miért nem pályázta meg megbízatása lejárta után a Katona igazgatói székét?
? 1971 óta egyfolytában egy színház élén álltam, néha másokkal együtt. Ez bőven elég. Egyszer csak az ember ennek a feladatnak a kellemetlen oldalától ? ha nem is megundorodik, de ? elfárad. Másrészt most, amikor egzisztenciális veszélyben vannak a színházak, valószínűleg egy fiatalabb és energikusabb embernek kell ezzel szembenéznie. Amúgy meg a Katonában most is úgy érzem magam, mint korábban, mert a barátaim között vagyok ? de ez nyilván csak a nyilatkozatok udvariasságának tűnik.
? Az interjú előtt leszögezte, hogy nem szeretne a közéletről beszélni. Miért?
? Nem kell túl sokat és túl gyakran megszólalni, és nem is ez a dolgunk, hanem az, hogy színházat csináljunk. Ha ezt jól csináljuk, azzal úgyis beszélünk a közéletről, ha pedig nem, akkor úgyis mindegy, mit locsogunk róla. Vannak élethelyzetek, amikor a színházon kívül is meg kell nyilvánulni, de alapvetően nem ez a dolgunk.
? Korábban nyilatkozta, hogy néha eszébe jutott: abba kellene hagynia a színházcsinálást. Most, a leköszönéskor is felmerült önben ez?
? Akinek ez nem jut eszébe néha, az bolond vagy hazudik. Néha felmerül bennem, hogy abbahagyhatnám a rendezést, de aztán mindig találkozom egy-két új, tehetséges színésszel, és abban a pillanatban megint nagyon erős vágyam lesz színházat csinálni.
