A Katona József drámáján alapuló előadás ősbemutatóját Magács László rendezi, a szereplők Baki Dániel, Dékány Barnabás, Georgita Máté Dezső és Móga Piroska.

Az alkotók egy bírósági tárgyaláson idézik meg a Bánk bán szereplőit, ahol a nézők megismerkedhetnek a dráma alakjainak indítékaival, majd az előadást követően egy bírósági tárgyalás esküdtjeiként saját maguk is véleményezhetik az elhangzottakat, sőt ítéletet is hozhatnak. A fiatalok ilyen szintű bevonása érthetővé és átélhetővé teszik a drámát, az alkotók pedig fontosnak tartják, hogy közelebb hozzák a középiskolás korosztály tagjaihoz a Bánk bánt.

Katona József Bánk bánja nem csupán régies nyelvezete miatt nehéz olvasmány – összetett karakterek, különleges motivációk, izgalmas cselekményszövés jellemzik. Az alkotók most arra vállalkoznak, hogy négy színész segítségével közérthetően, jól követhetően fejtsék ki a történetszálakat, megismertessék a közönséggel a szereplők motivációit, miközben Katona József eredeti szövegét alapul véve hozzanak létre egy színházi szempontból és oktatási segédanyagként is hiteles, izgalmas és érdekes előadást.

„Minden, ami a Bánk Bánban elhangzik és megtörténik, az ma is elhangozhatna és megtörténhetne, csupán a fiatalok nyelvezetéhez, látásmódjához kell igazítani. De a drámában ábrázolt szereplők, az ott taglalt kérdések, és problémák örökérvényűek” – mondta el a rendező.