KULTURA_ALTALANOS_LOGO másolat.jpg

Rendhagyó irodalmi kihívássorozat indul a Jókai Mór-emlékévhez kapcsolódva

A tegnap.ma irodalmi portál a Jókai 200 emlékév kapcsán rendhagyó irodalmi kihívássorozatot indít, amelynek első állomásaként kétszáz általános iskolás együtt szaval Jókait.

A rendezvényről a két alapító főszerkesztő, Döme Barbara író és Király Farkas író-költő elmondták, hogy céljuk méltó módon tisztelegni Jókai Mór emléke előtt, továbbá szeretnék innovatív, közösségi élménnyé tenni az irodalom ünneplését. Fontosnak tartják, hogy az irodalom ne csupán a tankönyvek lapjain, hanem élő közösségi élményként is jelen legyen a diákok és a szélesebb közönség számára. Az esemény keretében a tegnap.ma irodalmi portál felkérésére február 28-án 10.45-ös kezdéssel a XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola 200 diákja közösen szavalja el Jókai Mór Ültess fát! című versét, ezzel is kifejezve az író öröksége iránti tiszteletet.

Ez is érdekelheti

Örökölt karácsony, tematikus séták, tárlatvezetés térben és időben – Programajánló

POKET Karácsony a MOMkultban, tárlatvezetés a Károlyi-palotában, Jókai és a szenvedélyek, tematikus séták Pécs világörökségi helyszínein, Romani Design Fashion Art kiállítás Szentendrén – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Vágtázó Csodaszarvas, Mongólia fotósszemmel és Jókai, a polihisztor – Programajánló

Születésnapi Vágtázó Csodaszarvas-koncert a Magyar Zene Házában, kettős könyvbemutató a Néprajzi Múzeumban, kurátori tárlatvezetés a PIM Jókai-kiállításában, színes adventi programok Győrben, Boggie & Petruska a Fonóban – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.

Hírmozaik – 12. 03.

Dokumentumfilm készül Curtis életének hullámairól, ingyenessé vált ötvennél is több Jókai-műből készült hangoskönyv, idén is támogatja a jövő kreatív tehetségeit a MOME.

Jókai 200 mozdonyt avatott Hankó Balázs és Schmidt Mária Gödöllőn

A 200 éve született Jókai Mór minden szava, gondolata és tette a hazaszeretetről szólt és azt üzente: magyarnak lenni büszkeség és kiváltság – jelentette ki Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter november 20-án, a Jókai 200 mozdony átadóünnepségén, Gödöllőn.