A reneszánsz öntörvényű mestere

Egyéb

Michelangelo szülei elszegényedett nemesemberek voltak. Amikor a család Firenzébe költözött, a 13 éves fiú munka után nézett, és jelentkezett Domenico Ghirlandaio festő műhelyébe tanulónak. Rövidesen egy Medici-kertben dolgozó szobrász mellé került, ahol fölfigyeltek a tehetségére. Apjának a gyermekért cserébe állást ajánlottak: miután az apát a vámházban alkalmazták, Michelangelo beköltözött a Mediciek palotájába, ahol gyakorlatilag családtagként bántak vele. Itt töltötte az ifjúkorát, és részt vett annak az irodalmi és tudományos társaságnak az összejövetelein, ami olyan híressé tette a Medici-udvart.

Ezután nehéz időszak köszöntött a Medici-családra, így a fiatal művészre is. Először hazatért szülővárosába, ahol anatómiával foglalkozott, majd utazgatni kezdett, és Rómában elkészítette a híres Pietá márványcsoportját. Firenzébe csak akkor tért vissza, amikor rendeződtek a viszonyok, és a város élére egyik jóakarója került.

Első munkái között volt talán leghíresebb alkotása, a Dávid-szobor, amelyen három éven át dolgozott, és a reneszánsz művészet egyik legismertebb alkotásaként tartják számon. Ezekben az években nem mindennapi tudóskör élt együtt Firenzében, hiszen Michelangelo mellett Leonardo da Vinci és Raffaello is a városban telepedett le, ő azonban egyikükkel sem jött ki jól.

1505-ben a 30 éves Michelangelo életében óriási változás köszöntött be, hiszen a pápa Rómába hívta, hogy neki dolgozzon. Három évvel később bízták meg a Sixtus-kápolna mennyezetének megfestésével, amit először némileg duzzogva vállalt el, mondván ő nem festő, hanem szobrász. Később azzal a kikötéssel bólintott rá, hogy nem szólhatnak bele abba, hogy mit fest rá. Állítólag senkit nem engedett be a munkálatok alatt, még a pápa is csak titokban nézhette meg a készülő művet.

Michelangelo innentől kezdve folyamatosan a pápák megrendeléseit teljesítette: síremlékeken és különböző szobrokon dolgozott. Később ő lett a Szent Péter-bazilika főépítésze, az összes munkálat tejhatalmú irányítója.

Hosszú öregsége alatt lassan mindenkijét elvesztette: rokonai és testvérei mind előbb haltak meg, mint ő. Élete utolsó napjain is dolgozott. Egyik reggel belázasodott, majd három nap múlva meghalt. Unokaöccse a következő éjszakák egyikén titokban Firenzébe vitette a holttestet, mert a rómaiak nem akarták elengedni. Ott ünnepélyes temetést rendeztek neki, majd mauzóleumot emeltek számára a Santa Croce-templomban.

 

Forrás: wiki