Doktori disszertációját az erdélyi kastélyok kutatásáról írta, de úgy tudom, sokat foglalkozott az erdélyi képzőművészettel is. Mennyire jelent kihívást az Ön számára az Erdélyi Művészeti Központ irányítása?
Már a historizmuskori erdélyi kastélyokról szóló doktori értekezésemben is érintettem a kastélyokban lévő egykori műgyűjtemények, elsősorban festészeti alkotások témáját, de komolyabban azután fordultam a képzőművészet felé, hogy 2016 augusztusában muzeológusként a Kolozsvári Művészeti Múzeumhoz szerződtem. Ott elsősorban különböző erdélyi képzőművészek munkáiból rendeztem kiállításokat, és 19–20. századi festményeket kutattam.
Elődöm, Vécsi Nagy Zoltán az egyik legjelentősebb erdélyi magyar arisztokrata család leszármazottja, akinek az édesapja festőművész és nagy hatású tanár volt. Ő maga is művészeti képzésben részesült, tehát fogalmazhatok úgy, hogy beleszületett a 20. századi művészetbe. Mögöttem nem áll még akkora élettapasztalat, és rengeteget kell tanulnom, amíg annyira behatóan megismerem ezt a szcénát, mint ő ismerte: ez az egyik nagy kihívás számomra. A másik pedig az, hogy népszerűbbé, ismertebbé tegyem az EMűK-öt és az erdélyi magyar művészetet. Ezen fogok dolgozni az ötfős csapatommal.
Az erdélyi képzőművészet történetében gyakran megfogalmazódott egy, az önazonosság jegyében létrehozandó gyűjtemény társadalmi szükséglete. Ennek megvalósítását tűzte ki célul 2012-ben az EMűK. Mit sikerült ebből elődjének, Vécsi Nagy Zoltánnak valóra váltani?
Elődöm irányítása alatt erdélyi szinten jelentős, szilárd alapokon nyugvó, mára az intézményesülés küszöbén álló központtá vált az EMűK. Vécsi Nagy Zoltán célul tűzte ki az intézmény számára, hogy összegyűjtse, feldolgozza és bemutassa az 1920 utáni erdélyi képzőművészeti alkotásokat, átmentse a művészek hagyatékát a jövő nemzedékek számára.
2014 óta több mint hatvan erdélyi képzőművész munkáiból szervezett egyéni kiállítást, sikerült két-három évente bemutatnia a fokozatosan bővülő gyűjteményt, és számos csoportos vagy tematikus kiállításra is sor került. Fontos eredménynek tartom, hogy a legtöbb tárlathoz háromnyelvű katalógus is készült. Vécsi Nagy Zoltán irányítása alatt jó ritmusban gyarapodott az EMűK saját gyűjteménye, és megtörtént a Sapientia Alapítvány gyűjteményének megalapozása is.
Hogyan, milyen anyagi háttérrel, támogatással lehet bővíteni az EMűK gyűjteményét?
Az EMűK Sepsiszentgyörgy önkormányzata alá tartozik, ennek értelmében az önkormányzat biztosítja a jól felszerelt, kiállításokra alkalmas székhelyet, a központ működését, a katalógusok kiadását és az alkalmazottak bérét. A támogatása viszont nem terjedhet ki a műtárgyvásárlásra, ezért a mintegy 350 műalkotást tartalmazó gyűjteményt az EMűK mellett működő Erdélyi Művészeti Központ Egyesület kezeli. A kollekció darabjai az itt kiállító művészek, mecénások és művészetbarátok adományaiként kerültek az egyesület tulajdonába.
Mivel az EMűK az egyetlen olyan intézmény, amely kimondottan a 20. századi erdélyi magyar képzőművészeti alkotások gyűjtésére, értékelésére és bemutatására vállalkozott, bízom benne, hogy a művészek vagy jogutódjaik és a mecénások a továbbiakban is gazdagítani fogják a gyűjteményt az adományaikkal, és így sikerül reprezentatív, átfogó képet alkotni a tágan értelmezett Erdélyben lezajlott művészeti folyamatokról. Úgy gondolom, lassan presztízskérdéssé válik az alkotók számára, hogy két-három reprezentatív munkával szerepeljenek a gyűjteményben.
Milyen szerepe van a Sapientia Alapítványnak az átfogó gyűjtemény létrehozásában?
A Sapientia Alapítványnak több mint négyszáz képzőművészeti alkotás van a birtokában, a kollekció az Erdélyi Művészeti Központnál található letétbe helyezve. A gyűjtemény magja a néhai Kántor Lajos kolozsvári irodalmár, műkritikus 2020-ban megvásárolt képzőművészeti hagyatéka, amelyre úgy tekinthetünk, mint az 1970-es, ’80-as évekbeli erdélyi művészet keresztmetszetére. A kollekcióhoz tartoznak a nagybányai festőkolónia több tagjának és néhány kortárs művésznek az alkotásai is.
A Sapientia Alapítvány rangos gyűjteménye tervezett vásárlások révén jött létre, bővítésére a magyar állam műtárgyállomány-gyarapítási programot működtet, amely 2017 óta évi százmillió forintból gazdálkodhatott. Reméljük, hogy ez a program folytatódik. Említést érdemel, hogy az EMűK a kezdetektől fogva példás módon mutatta be és népszerűsítette a két gyűjteményt, ezek anyagából több kiállítást rendezett, és négy katalógusban jelentette meg a műalkotásokat.
Milyen irányvonalakat meghatározva szeretné folytatni a munkát?
Az EMűK két legfontosabb feladata továbbra is a kiállításrendezés, elsősorban az erdélyi magyar alkotók életművét bemutató gyűjteményes vagy tematikus tárlatok rendezése, továbbá a gyűjteményezés marad. A koronavírus-járvány előtti időkhöz képest kevesebb kiállítást tervezek, amelyek hosszabb ideig, átlagosan két hónapig lesznek látogathatók, és tárlatvezetéssel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, előadásokkal egészülnek ki. Remélem, így több látogatót tudunk vonzani.
Fontosnak tartom, hogy sepsiszentgyörgyi, de erdélyi és külföldi viszonylatban is jobban pozicionáljuk az EMűK-öt. Szeretném, ha bővülne a helyi látogatók köre, és el kell jutnunk oda, hogy egy-egy tárlatunk más városokból is vonzzon látogatókat. Emellett jó partneri kapcsolatokat kell kiépítenünk erdélyi és magyarországi kulturális intézményekkel, például azért, hogy a gyűjteményes kiállításainkat más városokban is bemutathassuk. Nagy hangsúlyt kívánok fektetni a katalógusaink országos szintű terjesztésére és az erőteljesebb, átgondoltabb reklámra, amelynek része lehet a küszöbön álló arculatváltás. A látogatók körének szélesítése céljából igyekszünk meghonosítani a múzeumpedagógiai és a gyerekeknek szóló foglalkozásokat, amelyek eddig hiányoztak az EMűK kínálatából, pedig nagy potenciált látok bennük.
A kiállításrendezés és az eseményszervezés mellett rendkívül fontos a gyűjtemény folyamatos bővítése, hiszen azáltal, hogy egy alkotás a részévé válik, megmentettük, gondoskodtunk a továbbörökítéséről. Ezen a téren az elődöm által elkezdett munka az irányadó. Hosszú távon nagy eredménynek tartanám, ha a vezetésem alatt megtörténne az EMűK intézményesülése.
Ha jól tudom, nem sok művészettörténész jártas a Trianon utáni erdélyi magyar képzőművészetben. Mi lehet ennek az oka?
A hazai művészettörténész-képzés nem helyez kellő hangsúlyt a jelenkori és a kortárs képzőművészetre. Kolozsváron, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen úgy a magyar, mint a román szakon az építészettörténet és az egyetemes művészettörténet áll a középpontban – igaz, három év alatt nehéz is lenne részletekbe menően végigzongorázni minimum három évezred művészetét. A Képzőművészeti és Design Egyetemen is létezik művészettörténet és -elmélet szakirány. Ott több tantárgy foglalkozik a romániai és a kortárs művészettel, de nem a magyar képzőművészeken van a hangsúly.
A 20. századi erdélyi magyar képzőművészet kutatói és kritikusai közül az idősebbek – például Murádin Jenő, Banner Zoltán, Gazda József, Németh Júlia – autodidakta módon, a műtermeket járva, a művészekkel párbeszédet folytatva tanulták ki ezt a szakmát. A középnemzedék, a mai fiatal kutatók számára már magyarországi vagy idegen nyelvű képzések is elérhetők. Arra kellene törekedni, hogy a hazai egyetemi képzésnek része legyen az erdélyi és a magyar vonatkozású képzőművészet megismerése, a művészetelméleti és -kritikai alapfogalmak, kérdések tisztázása, vagyis olyan tudás megalapozása, amelynek birtokában kutatható és értelmezhető a modern és a kortárs erdélyi művészet.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata Erdély, sőt Románia legkorszerűbb kulturális-ifjúsági központját kívánja létrehozni, és a modern épületegyüttesben helyet kapna az EMűK is. Milyen lehetőségek nyílhatnak ezáltal a központ számára?
Az EMűK költözéséről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mivel nem ismerem még az épület részletes terveit, de nagy szükségünk lenne olyan székhelyre, amely az intézmény specifikus igényeit (kiállítóterek, raktárak, műhely, fotóstúdió, irodák, közösségi tér) ki tudná elégíteni. A jelenlegi kiállítófelületeink felszereltsége átlagon felüli, ám a földszinti kiállítótereknek jobban el kellene különülniük az irodáktól. Sok fejtörést okoz a helyhiány. Például szükségünk lenne egy nagyobb, átmeneti raktárhelyiségre, ahol a készülő kiállítások anyagát kényelmesen tárolhatjuk. Továbbá jó lenne létrehozni egy, a kutatók számára is elérhető művészeti könyvtárat. Tehát mindenképpen pozitív változás lenne, ha olyan épületbe költözhetnénk, ahol mindez megvalósítható.
Mi az EMűK feladata a kortárs képzőművészet terén?
Az EMűK elsősorban a tágabban értelmezett kortárs, azaz a még élő vagy alkotó, de már a középnemzedék és az idősebb nemzedék tagjainak számító művészekre és a hagyományosabb technikákra koncentrál, kevésbé a fiatal, kísérletező kortársakra. A nyolcvanas évek közepéig állami vásárlások és transzferek révén magyar művészek alkotásai is bekerültek az erdélyi közgyűjteményekbe. Ezek általában megyei és országos kiállításokon bemutatott munkák voltak, amelyek többnyire megfeleltek a diktatúra által elvárt művészeti irányelveknek.
A gyűjtés azonban nem volt céltudatos, a kor fontosabb képzőművészeti jelenségeire is kiterjedő. Az állami vásárlások megszűnése óta pedig az a jellemző, hogy a gyűjteményekbe azok az alkotások kerülnek be, amelyeket a művészek adományoznak a kiállításukat megszervező intézményeknek. Ez alapján elmondható, hogy
az ötvenes évektől számított kortárs erdélyi művészetre vonatkozó, átfogó képet nyújtó szisztematikus gyűjtést az EMűK-nek kell vállalnia.
A fiatal kortársakkal is van kapcsolatunk, hiszen az EMűK 2014 és 2019 között számos alkotónak rendezett közülük kiállítást. Továbbá 2014 óta jelentős részt vállalunk a négy kiadást megért Székelyföldi Grafikai Biennále szervezésében. A nemzetközi grafikai kiállítás rendkívül jelentős, hiszen lehetőséget teremt arra, hogy a kortárs erdélyi és magyarországi képzőművészek összehasonlíthassák munkáikat a világ más tájairól érkező alkotókéival.
Tervezi-e az erdélyi gyűjtemények magyarországi bemutatását?
Korábban már volt erre példa. 2018 őszén Kecskeméten, a Hírös Agora kiállítóterében mutattunk be válogatást az EMűK kortárs képzőművészeti gyűjteményéből. Sok múlik a befogadó közegen is, de mi mindenképpen szeretnénk eljuttatni a gyűjteményeket a fontosabb budapesti és vidéki kiállítóterekbe, ha pedig ez irreális elképzelés, akkor legalább kisebb galériákba.
Hogyan lehet bekapcsolni az Erdélyi Művészeti Központot a nemzetközi vérkeringésbe?
Célom, hogy olyan reprezentatív válogatást állítsunk össze, amelyet több helyszínen is be tudunk mutatni, és amelyet akár nemzetközi színtéren is lehet turnéztatni. A minap egy csehországi galéria vezetője látogatta meg a kiállításainkat, és elmondta, hogy ők egy kelet-közép-európai állandó tárlat létrehozásában gondolkodnak. Érdeklődött, hogy tudnánk-e majd nekik műveket kölcsönözni a gyűjteményünkből. Ez járható út lehet a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásra. A katalógusainkat több országba is el szeretnénk juttatni, hogy minél többen halljanak rólunk, és fedezzék fel a gyűjteményünket. A másik kitörési lehetőséget például a nemzetközi részvétellel zajló Székelyföldi Grafikai Biennále jelentheti, amelynek anyagát szintén érdemes lenne eljuttatni Európa más országaiba.
Hosszú távon mi lehet az Erdélyi Művészeti Központ működésének hozadéka?
Reményeim szerint az EMűK és a Sapientia Alapítvány gyűjteménye a további gyarapodásnak köszönhetően reprezentatívvá fog alakulni, és egyrészt hűen tükrözi majd az 1920 óta, a tágabb Erdély-régióban lezajlott művészeti folyamatokat, másrészt hazai és külföldi kiállítóterekben egyaránt megállja a helyét. Más helyszíneken való bemutatása elősegíti az erdélyi művészet jellemzőinek és értékeinek azonosítását – ehhez járul hozzá az EMűK által vállalt művészettörténeti kutatás és a kiállításrendezés is. Az EMűK működésének hosszú távú hozadékát tehát abban látom, hogy reális és átfogó képet mutat be az erdélyi magyar művészetről, és ezt közel is viszi a hazai és a nemzetközi közönséghez.
Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László
