Nem lehet már megmondani, honnan lett ez a Lajkó Félix-őrület. Emlékszem, valami művészeti lágerben láttam először egy padláson, jó régen. Amikor az udvaron megkezdődött a diszkó, és áthallott Dj Palotai első drum and bass szettje, nem jött zavarba, hanem simán ráhegedült, és egy másik, humorosabb koncertet is adott, miközben ugyanolyan szuggesztív maradt. Dobtunk egy hátast a szalmába az alkalmazkodás, és a zenék laza vegyítésének mesterétől. Kelet-közép-európai népzene, free-jazz, etnodzsessz, klasszikus, metál, de még a punk-rocknak némely motívuma is benne van a zenében, amit állítólag soha nem kottázott le a vajdasági prímás lidérc, és ez csak emeli a mítosz rangját. Most pedig itt van még Mundruczó Kornél Delta című filmje is, így teljes a fogyasztói őrület. Rengetegen érzik a magukénak, ezeket az egyébként könnyen felismerhető, és könnyed ritmusokat. Már csak onnan gondolom, hogy a koncert alatt átéléssel hallgatott a ház, aztán minden egyes darab után vastapsot adott, holott elég lusta est volt azért. Lajkó most alkalmi zenésztársait dolgoztatta meg. Akkor is így van ez, ha már a koncert első öt percében, a Brasnyó Antal brácsással való vidám bevezető duettjében lógtak a vonója húrjai, és élvezhettük a sztár megismételhetetlenül elszállt arckifejezéseit. Dresch Mihály, az ős-partner beszállt harmadiknak, sápadtan, de elképesztő energiával fújta a furulyát, meg később a szaxofont. Álló hármasuk már erősen a Brémai muzsikusok rajzfilmverziójára emlékeztetett. Aztán, amikor megjelent Sára Ferenc ütőgardonos, majd az idén nyolcvan éves gyimesi csángó legenda, a vak hegedűs, Zerkula János bácsi is, láttam kívülről az épületet, ahogy pulzál, és közben hányja magából a hangjegyeket. A különböző zenei világok darabjai most nem egy egész előadássá álltak össze, hanem kisebb filmzenéket lehetett hallani. Viszont változatlanul megkapó volt a produkció humora. A piros lakkcipős, babos kendős prímás, egyszer csak úgy játszott a citerán, mint egy rock-zenész, és a végén üveghangokat pötyögött. A futamok befejezése szinte mindig poentírozva volt, de egyébként is akadtak vicces etűdök. Eleve a ki-be járkálás jelenetei az oldalajtón, mintha a hivatásszerűen szórakozott zenészek nem tudták volna néha, hova kerültek. Zerkula János bácsit az ütőgardonos kísérgette, (ütőgardedám), néha egyedül hagyta, hogy játsszon csángó népdalokat, amihez hardcore szexista, autentikus népi szövegeket énekel. Hogy szétfűrészeli a nőket, azon kajánul vigyorgott is, a Tizenhárom fodor van az alsó szoknyámon kezdetű nótán pedig a közönség röhögött. Az est első, öregedő, elméleti krosszdresszere, akitől tulajdonképpen tiszta népzenét hallhattunk, hogy később rácsodálkozhassunk, mennyire kényelmesen elhelyezkedik Lajkó Félix, az est utolsó harmadában elhangzó első ős-lajkófélixes szerzeményében is. A vége, főleg a két ráadás, már a virtuóz előadásmód és a felfokozott hangulat jegyében telt. A révület nem maradt el, és még éjszakába nyúlóan állt a sor az intellektuális folk-pop csillagai előtt.
