Rick Astley.jpg

Rick Astley személyes tárgyaira és még meg nem jelent Grecsó-kötetre is licitálhatunk

Különleges kezdeményezést indított a Fábián Juli Emlékalapítvány: híres hazai és külföldi zenészek, művészek személyes holmijait, valamint általuk dedikált tárgyakat bocsátanak aukcióra.

Az aukció két színtéren zajlik majd: egy online platformon lehet licitálni, valamint a június 14-én rendezendő eseményen a Magyar Zene Házában.

Az árverésen befolyt összegre pályázatot ír ki az alapítvány, amely a nehéz helyzetben lévő – beteg vagy munkaképtelen – zenészek és előadó-művészeti háttérmunkások számára nyújt anyagi támogatást. Az aukció kiemelten foglalkozik Tompos Kátya személyével: az alapítvány legutóbbi gyűjtőakciója az ő kezelésének támogatása okán zajlott, és ahogyan a közvélemény, a művészvilág is összefogott a fiatal színésznő támogatására – többen külön hozzá kötődően, az ő segítségére ajánlották fel relikviáikat. Az alapítvány a kezdeményezéssel a zeneszerető közönséget célozza meg, felhívva a figyelmet a megváltozott körülmények közé került, rászoruló zenei szereplők nehézségeire.

Az aukción természetesen Fábián Juli néhány személyes tárgya is kalapács alá kerül, de szerepelnek – többek között – Rick Astley személyes tárgyai, Törőcsik Mari nercbundája, Grecsó Krisztián Apám üzent című, megjelenés előtt álló regényének eredeti kézirata, Tompos Kátya kalapja, valamint egy olyan gitár is, amely több Random Trip-koncerten szerepelt együtt Fábián Julival. Az alapítvány ezt a gitárt kifejezetten a júniusi aukcióra dedikáltatta több világsztárral, így a Thirty Seconds To Mars frontembere, Jared Leto, a Rag'n'Bone Man, Paul Kalkbrenner és a Sum 41 autogramja is szerepel rajta.

Az aukció szervező- és kommunikációs partnere a Paloznaki Jazzpiknik. Fábián Juli szerepe a kezdettől fogva fontos volt a piknik életében, Juli személyisége és energiája része volt és része marad a fesztiválnak. Minden évben megemlékeznek valamilyen formában a múzsáról, az idei évben a zenészeket támogató aukció által.

A Fábián Juli Emlékalapítvány missziója a könnyűzene és a jazz területén működő, egészségi és/vagy szociális okokból vészhelyzetben, válságban vagy valamilyen átmeneti állapotban lévő, rászoruló zenészek, zenei előadóművészek, oktatók, zeneszerzők és a zenei produkciókban közreműködő egyéb szakemberek donációja, a szociális és/vagy egészségi élethelyzetük, fogyatékosságuk vagy korral kapcsolatos problémáik miatt tartósan vagy ideiglenesen művészetük vagy munkájuk gyakorlásában akadályoztatott művészek támogatása.

Ez is érdekelheti

Új pályázat segíti a nehéz helyzetben lévő zenészeket

A Fábián Juli Emlékalapítvány új pályázatot írt ki a nehéz egészségügyi, szociális vagy egyéb okok miatt kedvezőtlen helyzetben lévő zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására – közölte Szepesi Mátyás, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Grammy-díjra terjesztik fel a Söndörgő XXX albumot

A Söndörgő harminc éve egyedülállóan ötvözi a délszláv népzenei hagyományt és a kortárs zene friss energiáit. Jubileumi albumukon új dalok, különleges koncertfelvételek és régi szerzemények újragondolt változatai is helyet kaptak. A XXX a GroundUp Music gondozásában jelent meg. Az amerikai kiadó az albumot és a From Hungary című dalt is Grammy-díjra terjeszti fel.

Tompos Kátyáról nevezték el a színpadot Beremenden

Ezentúl Tompos Kátya Színpadnak hívják a beremendi Kovácsműhelyben működő játszóhelyet az Ördögkatlan fesztiválon. Az egykori műhely falán látható Novák Erik freskója, melyet a tragikusan fiatalon meghalt művésznő emlékére készített.

Május 31-én történt

1974-ben ezen a napon született Erdei Zsolt egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke, a Madárfészek Ökölvívó Akadémia alapítója. A Madár becenéven is ismert sportoló bevonulózenéje a Republic együttes Szállj el, kismadár című dala volt.