Ringato_opera
Ringató

?A zenei nevelést már egészen korán el kell kezdeni. Nem véletlen, hogy országszerte a komolyabb kulturális intézmények mind szerveznek Ringatókat, ahol a szülők 0-3 éves korú gyermekükkel olyan kultúraközvetítő módszereket tanulhatnak meg, amelyek a népi kultúrában jelen voltak, ám a városi életben ezek már nem hagyományozódtak tovább? ? mondta el dr. Körmendy Zsolt egyetemi docens. Véleménye szerint az Opera abban újszerű, hogy ebben az évadban már elsősorban apukák részvételével is bonyolít ilyen típusú foglalkozásokat, ami jól tükrözi a szerepelvárások átalakulását a családon belül.

hangszervarazs
Hangszervarázs

 

A Ringatók, továbbá a 4-10 éves korosztálynak szánt, a hangszercsoportokat játékosan bemutató Hangszervarázs, vagy a hasonló, szintén hangszerismertető sorozat, a Csengő-bongó délután inkább általános nevelő program, amely abban is segít, hogy a gyerekek a zenén túl a helyszínekkel is korán megismerkedjenek, az Erkel Színházzal, majd az újranyitás után az Operaházzal. Nem véletlen, hogy az Opera fokozatosan vonja be a legkisebbeket, hiszen az általa képviselt művészeti ágakat egyáltalán nem könnyű hozzájuk közelíteni, mivel a darabok általában több órás, nagyszabású produkciók, bonyolult cselekménnyel.

 

?Az opera műfaja és légköre sajátos univerzum, amihez tanulási folyamat révén lehet közel kerülni. Az Opera jól felépített, komplex zenepedagógiai programjai segítenek ebben? ? mondja Körmendy Zsolt.

 

csengo-bongo
Csengő-bongó délután

Az ugyancsak 4-10 éveseknek kínált Tütü a balett világába kalauzol, amely már specifikusan az operához köthető, és a Magyar Nemzeti Balett révén az intézmény része. A táncszínház nyelve sem magától értetődő, bár bizonyos szempontból könnyebben befogadható, mint az opera, mégis fontos, hogy az ifjúság beavató jelleggel ismerkedhet meg vele, a kulisszák mögött. A háromrészes Mesélő muzsika bérletsorozat hagyományos ifjúsági hangverseny, ahol olyan fontos kérdésekre kaphatnak választ a gyerekek és szüleik, hogy mit csinál egy karmester, és hogyan mesél a zene. A szimfonikus zenekarra épülő program nemcsak érthetővé, hanem élvezhetővé is teszi a zenét, ami ettől vonzóbbá válik a gyerekek számára is.

Az Operatúra Papagenóval az Opera egyedi, speciálisan az intézmény ikonikus épülete számára kialakított előadása. Aki nem látta, annak érdemes részt venni rajta, mert Hábetler András humoros vezetésével, egyben az operairodalom sajátos karakterével lehet bejárni az épületet, pincétől a padlásig. ?Az az általános iskolás korú gyerek, aki részt vesz rajta, soha nem fog fenntartást érezni a műfajjal kapcsolatban. Felnőttként a kialakult szokások, ízlés miatt sokkal nehezebb nyitni az opera felé? ? véli a zenepedagógus. Szerinte az Opera komoly erőfeszítést tesz, hogy olyan gyerekekhez, kamaszokhoz is eljusson, akiknek lakhelyük, életmódjuk és más kulturális közegük miatt nem sok esélyük lenne a zenedrámákkal való találkozásra.

 

OperaKommando
Operakommandó

Az OperaKommandó négyfős csapata ?házhoz megy?, vidéki iskolákban énekelnek és mesélnek egy tanóra keretében a diákoknak. Az oktatási intézményeknek fontos szerepe van a közönség nevelésében és az új nézők verbuválásában, amihez az Opera sok segítséget nyújt: jó példa erre az OperaKommandó és a zenepedagógiai szempontból folytatásának tekinthető OperaKaland, BalettKaland is.

 

?A zenei nevelés fontos eleme, hogy sok zenét hallgassunk. Érdemes például A varázsfuvolával már korán megismertetni a gyerekeket, mert ez segíti a ráhangolódást? ? javasolja dr. Körmendy Zsolt. Az Opera sokat tesz azért, hogy új zenehallgatókat neveljen ki, hiszen programjaival a korosztályok teljes spektrumát lefedi. Aki a Ringatótól eljut az OperaKalandig, jó eséllyel válik olyan fiatal felnőtté, aki önállóan, és később a családjával is szívesen jár Operába.

 

Az írás az Opera Magazinban jelent meg.