riPOSZT 5. - Nyáridő

A soros szakmai beszélgetésen két olyan előadásról vitatkoznak, melyet én csak ma nézek meg, tehát elvándorolok inkább a Dante Caféba. A sétatéren átkelve, megcsap a tömény hársfaillat, június köszönt a végre-napsütésben. Odabent, a fesztiválklub egyik termében a MOME secrets tárlat vár, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjanak a kiállítása, a Curiosity Cabinet, amely tavaly meghódította a fiatal designerek milánói SaloneSatellite-jének közönségét. A falnyi teret betöltő "kincses szekrény", a XV. századi, olasz eredetű Curiosity Cabinet (Kunstschrank) hagyományainak szellemében, hatvannégy "titkos" fiókjában a korábbi iparművészeti egyetem hetvenvalahány hallgatójának kreációit rejti, külön-külön. A szekrény végtére a művészképző egyetem szellemi tőkéjének tárháza lett. Amiként a hajdani kabinetek az "universum" kicsinyített megtestesítőiként, a teremtett világ egészét, (rekeszeikkel az enciklopédikus tudást) jelenítették meg - akként a MOME-diákok "szekrénye" is egyfajta mikrokozmoszt képez, melynek részeit, a kozmosz "építőkockáit" a hallgatók különféle kőzetekből, állati csontmaradványokból, műszerekből, fosszíliákból, metszetekből, festményekből állították össze, meglepő ötletességgel. Valahányszor kinyitsz egy fiókot, már-már visszahőkölsz a váratlan látványtól. Amint szórólapjukon írják, a SalonSatellite-n való bemutatkozásukhoz ezt a kreációt  "universitas-gondolata" miatt választották. Nyilván, az intézmény ötletes tükörképe gyanánt (kurátor: Halasi Rita). Ugyanezen tárlaton láthatók a jelmeztervező diákok különleges kreációi: az Arcimboldo híres festményei (Tavasz, Nyár, Ősz, Tél) ihlette, napérlelte gyümölcsökből, májusi virágokból fantáziált-alkotott, roppant látványos jelmezek is. 

A Dramaturg Céh felolvasószínházának mai programján Arne Lygre norvég író darabja szerepel a Művészetek Házában. Oda sietek. Czeizel Gábor rendezésében Pál András, Orosz Anna, Nagyváradi Erzsébet, Szakács Tibor és Horváth Zsuzsa árnyalt szövegmondással, intenzív kifejezőerővel jeleníti meg az Egy fiú árnyéka című színművet. Játék és díszlet híján is pontosan tolmácsolják a bizarr lélektani bugyrokban vergődő - amúgy hétköznapi - hősök kálváriáját, saját, torz családi kapcsolatrendszerük, rideg önzésük vagy épp gyengeségük okán. A kortárs író előre-hátra ugrik az időben, a főszereplő fiú életkorának más-más stációira vetítve a történteket, miközben kirajzolódik a tragikus história motívumrendszere. Talán az északi fogantatás teszi, hogy Strindberg élveboncoló, morbid családdrámáira asszociálok a szöveg hallatán.  

A Dzsámi

A lépcsőfordulóban betérek a "patinázó" Osváth Ildikó kiállítására. A veszprémi művésznő, egyedüliként az országban, Petőfi Színház-béli műhelyében végzi különleges munkáját, a jelmezek sározását, vérezését, rongyolását, anyagának öregítését, illetve gyöngyözését. Az eredmény lenyűgöző. Többségében a Ferenczy Noémi-díjas jelmeztervező, Rátkai Erzsébet munkáit látjuk (aki a patinázó műhely létrejöttét is szorgalmazta): a vörösbe játszó, sötétzöld boszorkányruhát, "bozontos" ördögnyelvgallérral (Macbeth); a bordó muszlinból készült, óarany szirmokkal teleszórt, a vállon és a csípőn dekoratív virágfüzérrel átkötött Rózsa-ruhát a Fekete Péterből; a Bérci szellem földig érő, vastag gyapjúfonatokkal plasztikusan burkolt földbarna jelmezét A vajda tornyából (Dohnányi operája); vagy éppenséggel Nagy Viktória rozsdás-barna fatörzsimitációját, furcsa kéregdudorokkal.

A Dzsámi alatti teret átszelve, ahol az Alexandra Kiadó könyheti sátrait feszítették ki, a színpadon Lőrincz L. Lászlót faggatja a riporter új könyvének megjelenése alkalmából. Épp arra biztatja a kezdő írókat, olvassanak minél többet, csak így tehetnek szert arra a szóbőségre, szabatosságra, amivel mondandójukat pontosan kifejezhetik. Ezzel a nem épp eredeti konklúzióval a tarsolyomban igyekszem tovább a Pécsi Nemzeti Színházba, ahol Márton László gondolatgazdag történelmi drámáját, A nagyratörőt játssza az egri Gárdonyi Géza Színház társulata Csizmadia Tibor színrevitelében. A nagy szereposztásra írt, bonyolult történelmi viszonyhálózatot sikeresen fölfejtő, vizionáló rendező, pompás színészvezetéssel tárja elénk a Báthory Zsigmond erdélyi uralkodásának véres, intrikus korszakát.

Garaczi László Plazma című darabjának helyszínére késve érkezünk, valahányan, akik a nagyszínházi előadásról jöttünk át - nem is engednek be a Leövey Klára Gimnázium kistermébe, ahol a KoMa alternatív csoport produkciója zajlik. Csak egy félórával kellett volna későbbre tenni az előadást, hogy elérjük. Fesztiválon ezt is figyelembe kellene venni a program öszeállításánál.

Jöjjön hát a jól megérdemelt vacsora a Fregattban, ahol estéről estére más-más színész-mesterszakács süt-főz, saját receptje szerint. Ezúttal az operettdíva Felföldi Anikó fokhagyma mártással, tejfölös gombóccal szervírozott hátszínszeletét fogyasztjuk, farkaséhesen a kerthelyiségben, ahol a kései vendégek épp a holland-olasz mérkőzést követik a hatalmas kivetítőn. A 3:0 végigszurkolása közepette, a vacsora, jelentem, felséges volt.