Ha a Király utca teraszain üldögélők száma nem is csappant meg nagyon, azért érezhető az általános esőhangulat. A "kötésminta" - egy sima, egy fordított - követése nemcsak az időjárásra, hanem a POSZT-programok rendszerére is jellemző: van itt on (versenyprogram), van off, van sűrűbb és van kevésbé feszített tempójú. A napomat a Művészetek Házában kezdem, az árkádok alatt lassanként szivárgunk be a Nyílt Fórum felolvasószínházára. Titkon örvend a lelkem, mert - mondhatni - két legyet üthetek egy csapásra. A terítéken ugyanis Mikó Csaba számomra oly kedves darabja, az Idill, míg a felolvasás terhes feladatát - a nem mellesleg a POSZT-versenyprogram Plazmáját jegyző - KoMa társulat vállalta magára.
A kihívás adott: egy gyakorlatilag pusztán belső monológtöredékekből felépülő szöveget színházi élménnyé varázsolni. Izgalmas kísérlet ez: úgy történik minden, hogy nem történik semmi. A szereplők halkra veszik a figurát - Zrínyi Gál Vince (jelen esetben fővilágosító-státuszban) közelebb invitálja a nézőket, mert az előadás "halkra lett hangszerelve".
Az Idill nem éppen hű címéhez, a felolvasószínház viszont annál inkább. Valami nem megszokott, valami szívet-lelket melengető van készülőben. Idilli színház. A KoMa egyelőre még alakuló előadása kapcsán felmerül a statikusság kérdése: a társulat és a szerző szerint ezt a drámát nem nagyon lehet másképpen megoldani, mint minimális akcióval, a rendkívül erős szövegre hagyatkozva.
Az olvasás után jöjjön egy kis mozgás - már ami a színpadon zajló eseményeket illeti. Fehér Ferenc táncművésszel kapcsolatban vannak illúzióim, a Bóbita Bábszínház kamaratermében zajló - a Finita la Commedia Társulat nevével fémjelzett - Emberkönyv című előadásban sem kell csalódnom. Elementáris és zavarba ejtő, ahogy ez a két lábon járó energiabomba egy egész órán keresztül folyamatosan képes magán tartani a tekintetet. Felkavaró, hogy a falon vibráló videó és az emberi test eleinte még zavaros kontrasztja hogyan olvad tökéletes és érthető egésszé. Kezdetben csak a test beszél, végül artikulálatlan hangok jelzik a "Szabad lény" (Fehér Ferenc) kitörni vágyását. Az O. Caruso (Juhász Anikó) rendezte előadás egyszerre szolid és agresszív: Fehér finom mozdulataitól folyamatosan lúdbőrözöm, míg a pőre, csupasz test látványa eleinte megriaszt, de végül ez is katarzisba torkollik.
Ez egy mozgáscentrikus nap, a Pannonpower Sétatéren a Kontúr Fizikai Táncszínház Csodálatos "M" című fekete-fehér kocsmavíziója tárul a kevésbé populárisra vágyók elé. Fekete-fehér, mert a táncosok csak e két végletben pompáznak, kocsmavízió, mert a férfi-nő viszony kimeríthetetlen - olykor közhelyveszélyes - témája asztalok és székek segítségével nyer formát. A Gór Nagy Mária Színitanodán belül működő csoport előadásában leginkább a test test ellen és a szenvedélyből táplálkozó agresszió kap teret: lassított felvétel és zaklatott test-közelharc váltogatja egymást az olykor kifejezetten chill out jellegű zenére komponált produkcióban. A meztelenség itt visszafogottabb formát ölt, ez is leginkább a lányok esetében - a férfinézők nagy megelégedésére.
A nap hol is zárulhatna máshol, mint a POSZT-vérkeringés fókuszában, a Dante Caféban. A patinás épület koncerttermében - amely inkább hasonlít egy bohém élvezetekkel kecsegtető bálteremre - a Grencsó Bio Kollektív koncertje tölti meg disszonáns hangokkal a dohányfüsttől és szokatlan jazzre vágyóktól már egyébként is túlzsúfolt teret. A formáció zenéje döntően a kollektív improvizációra és kísérletezésre épül, a két bőgő-két fúvós-egy ütős felállás merészen nyúl a hagyományos dallamokhoz, a lágy szólamoktól egészen a zaj-jazzig kitolva a határokat. A hangszerek igazi New Orleans-i bárokat meghazudtoló lüktetése még a zenészek mellett álló hatalmas szobanövényt is megihleti, úgy rázza magát, hogy felmerül bennem a kérdés: személyében vajon nem egy új taggal bővült-e a formáció.
