 |
| A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseinek előadása a Várfal sétányon |
Telefonon közlik, hogy a Staféta, a POSZT Felolvasószínháza a litera.hu pályázatának darabjaiból egy órával korábban kezdődik, úgyhogy a hosszú delelési terv meghiúsul, loholunk a Művészetek Házába. Lőkös Ildikó, a programfelelős vezeti fel az előadást. Forgách András, Erdős Virág, Garaczi László, Háy János és Tasnádi István korszerű meselánca, folytatásos rádiójátéka, kortárs szappanoperája következik, Keszég László rendező instrukciói szerint. Egy munkanélkülieknek szervezett angol tanfolyam a helyszín, ahol együtt tanul a hajlott korú leszbikus (Lázár Kati), egy válófélben lévő kapcsolatfüggő anyuka, egy önkereső, nárcisztikus színésznő (Rezes Judit) és az álmaiban sorozatgyilkos Szűz Mária (Pereszlényi Erika). Az angol tanár (Szabó Simon) pedig tulajdonképpen egy anyakomplexusos nőgyűlölő, Klauzál téri Norman Bates-alteregó. Háy felütése elég erős, bemutatja a karaktereket, később a többi író, különösen a befejező részben Forgách sokszor visszautal ide, hiszen kénytelen. A belterj is biztosított a fesztiválra, mert belekeverednek a szövegbe a színházi emberek, és ez helyenként egészen bizarr. Alapvetően vicces, és jól adják elő, dől a nézőtér a nevetéstől, különösen Háy kiábrándult valóságlátását, és Garaczi posztmodern látomásait értékelik a fiatalok. A színpadon úgy ellensúlyozzák a felolvasás gyötrelmeit, hogy járkálnak, kávét isznak, megreggeliznek közben a színészek, a bakikat is beépítik, lereagálják egymást, szemük sem rebben arra, hogy leomlik néhány széksor a nézőtéren, vagy, hogy akad, aki szétneveti a mondataikat. A litera szerkesztőstábja hátulról kontrollálja a hangulatot, és elégedetten bólogat. A kiírt kezdéskor felbolydul a terem, jönnek, akik időre jönnek, kétszer annyian leszünk, a baj csak az, hogy ez nagyban megzavarja a befogadást és könnyen elveszítjük a szürreális mese fonalát. Az épületben lévő Jelenkor-szerkesztőség portáján remittendát szemezgetünk a végén, aztán ki a szabadba a Jókai téren át, ahol a sztenderd Ládafia Bábszínház show folyik, bemutatják egymásnak írók, újságírók a gyerekeiket, szemlélik egymást a szülő szerepben, nagyokat mulatnak ezen. Az Udvari cirkusz hajdan volt időkből című előadásban régi színházi idők relikviái kerülnek elő, kerekek, létrák, faragott bábok, suta zsonglőrmutatványok, de pont jó, hogy nincsen semmiféle történetvezetés, csak laza csuklógyakorlatok. A Várfal sétány nevű helyszínt nehezen találjuk meg, ahol az Ifi Géniusz az Aulában program keretében zajlik a Színház és Filmművészeti Egyetem végzős osztályának vizsgaelőadása - épp egy várfal-darabon. Zsótér Sándor, a rendezőtanár annyira izgul, hogy széttárt karral szaladgál a fűben, és terelgeti el onnan a megátalkodott kölköket, akik botokkal dobálnak, és kiabálnak: "vicces vagy", majd érkezik a kvázi színpadról Petrik Andrea ugyanolyan mély hangú válasza: "király vagyok". Annyira stimmel amúgy, mert a szabadban ugye a madárcsicsergést, az autóbuszokat és a fel-felbődülő motorokat sem lehet leállítani. Amit lehet, a színésznek is be kell építeni, igazi kemény vizsga ez így. Petrik nadrágszerepben, mint Lear egészen döbbenetes, így, gondolom, mint leendő színész, ígéretes. Ahogy az egész előadás. Azt ígéri: kedves falmászók, parkőrök, jövőre veletek ugyanitt.
