Ritka aranyrögöket lopott egy kínai nő a párizsi Természettudományi Múzeumból
A szeptemberben a párizsi Természettudományi Múzeumból ellopott ritka aranyrögök ügyében vádat emeltek bűnszövetkezetben elkövetett lopás címén egy kínai nő ellen, akit előzetes letartóztatásba helyeztek – jelentette be október 21-én a párizsi ügyészség.
A 24 éves kínai nőt, aki ellen október 13-án indult meg a vizsgálat, a spanyol hatóságok adták át a francia igazságszolgáltatásnak, miután szeptember 30-án európai körözés alapján őrizetbe vették – tette hozzá Laure Beccuau párizsi ügyész közleményében.
A lopás szeptember 16-án történt, alig egy hónappal az október 19-én a Louvre-ban történt látványos ékszerrablás előtt.
A Természettudományi Múzeumban történt lopásra úgy derült fény, hogy egy takarítónő törmelékekről értesítette az egyik kurátort, aki megállapította, hogy eltűntek az ott őrzött aranyrögök – emlékeztetett Laure Beccuau.
Ez utóbbiak között volt egy bolíviai, amelyet a 18. században adományoztak a Tudományos Akadémiának, egy uráli példány, amelyet I. Miklós orosz cár 1833-ban adományozott a múzeumnak, egy kaliforniai példány a 19. század második felének aranyláza idejéből, valamint egy több mint öt kilogramm súlyú, Ausztráliából származó aranyrög, amelyet 1990-ben fedeztek fel – közölte az ügyész.
Az összesen közel hatkilónyi aranyrög pénzügyi értékét 1,5 millió euróra (584,4 millió forint) becsülték, míg a tudományos és a történelmi kárt „felbecsülhetetlennek” nevezte az ügyészség. A rongálás okozta anyagi kár értéke további 50 ezer euró.
A műkincslopások ügyében illetékes Bűnözés Elleni Brigád (BRB) megállapította, hogy két ajtót sarokvágóval vágtak ki. Az ásványtani teremben a termésaranypéldányokat tartalmazó vitrint hegesztőpisztollyal törték be, amelyet a közelben megtaláltak.
A megfigyelőkamerák felvétele szerint egy ember tört be a múzeumba hajnali egy óra tájban, majd reggeli négykor távozott. A nyomozás megállapította, hogy a kínai nő már szeptember 16-án elhagyta Franciaországot, és vissza akart térni Kínába. Az előállításakor megpróbált megszabadulni egy közel egykilós olvasztott aranydarabtól. Vizsgálják, hogy a zsákmány egy részéről lehet-e szó.