Természettudományi Múzeum

Ritka aranyrögöket loptak el a párizsi Természettudományi Múzeumból

A szeptemberben a párizsi Természettudományi Múzeumból ellopott ritka aranyrögök ügyében vádat emeltek bűnszövetkezetben elkövetett lopás címén egy kínai nő ellen, akit előzetes letartóztatásba helyeztek – jelentette be október 21-én a párizsi ügyészség.

Visszavonták a Magyar Természettudományi Múzeum debreceni kiállítóépületére kiírt pályázatot

Informatikai problémák miatt egy nappal a közzététel után a kiíró visszavonta a Magyar Természettudományi Múzeum új, debreceni kiállítóépületének tervezésére kiírt nemzetközi pályázatot – közölte a Debreceni Infrastruktúrafejlesztő Kft.

Európa legnagyobb beporzótárlata a Természettudományi Múzeumban

Európa legnagyobb beporzótárlata nyílt meg szerdán a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az év végéig látható kiállítás a méhek és más beporzók pusztulására, annak következményeire hívja fel a figyelmet.

Debreceni polgármester: a volt Loki-pályán épülhet fel az új Természettudományi Múzeum

Az önkormányzat javaslata szerint a debreceni Nagyerdőben, az Oláh Gábor utcai volt Loki-pálya területén épülhet fel az új Természettudományi Múzeum – közölte a város polgármestere pénteken a helyszínen, sajtótájékoztatón.

Szabadulás a múzeumból

A múzeumi szabadulószobák a klasszikus kiállításlátogatáson túl extra élményeket és interaktív kalandokat ígérnek.

„Az a példa van előttem, hogy a munkája a hivatása, a hobbija, a szenvedélye is”

Az interjúalanyok szerint nincs abban semmi különleges, ha egy anya nemzetközi hírű múmiaszakértő, a lánya pedig a szuperintelligensek világszervezetének az elnöke.

Díjazták az év legjobb természetfotóit

Potyó Imre nyerte el Az Év Természetfotósa címet, míg Az év természetfotója díjat Pintér Csaba Légivadász című képe érdemelte ki a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2020 pályázaton. A legjobb képekből mától látható kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Örökké virágzó kert – botanikai könyvritkaságok a Természettudományi Múzeumban

A múzeum könyvtárának féltve őrzött, értékes ritkaságát, Johann Simon von Kerner botanikus Hortus Sempervirens című könyvsorozatának nyolc óriáskötetét tekintheti meg a nagyközönség péntektől a Magyar Természettudományi Múzeumban. A kiállítás anyagában a különleges, kézzel festett növényábrázolásokkal teli kötetek mellett eredeti növényritkaságok is láthatóak.

Óvni és megmutatni azt, amiben élünk

November 5-én este adták át a Lenergy – Az Év Természetfotósa 2019 díjait a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Cirkusz a Természettudományiban

Egy törékeny balerina, egy dinoszaurusz, egy igazi nehéz fiú, egy gólyalábas, egy magányos herceg és egy foltos méregzsák – ők a Természettudományi Múzeum új, Porondon a kiválasztottak című kiállításának fellépői. Érkezik még egy savanyú és bársonyos finomság, a porondmester pedig egy kék szmokingba öltözött, elegáns rovar lesz.

Éltet, rombol, tükröz

A Természettudományi Múzeum Álmodó vizek című kiállítása esztétikai céllal született fotókat tár elénk. Vizúr János és Kércz Tibor munkáin a természeti elemek emberi érzéseket, belső mozzanatokat közvetítenek, miközben rávilágítanak arra is, hogy a víz milyen sokféle alakot tud ölteni, és mennyire meghatározó szerepe van az életünkben.

Álmodó vizek a Természettudományi Múzeumban

Vizúr János és Kércz Tibor fotóművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a múzeumban. A kiállítást 2019. április 26-án Áder János köztársasági elnök nyitotta meg.

A piszeorrú majmok kapták a díjat

Távolba meredő piszeorrú majmokat ábrázoló kép nyerte a fődíjat az idei Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyen, amelynek eredményhirdetését a londoni Természettudományi Múzeumban rendezték meg. A holland Marsel van Oosten a kínai Csinling hegyekben készítette a felvételt.