Rock and roll-csibész a porondon

Egyéb

Szikora Róberttől megtudhattuk, hogy édesapja, Szikora Jenő táncdalénekes volt, aki sokszor elvitte a kis Robit saját fellépéseire, melyeket az édesapa maga szervezett, mert nem engedték őt fellépni. Amellett, hogy nagyon jó hangja volt az édesapjának, járt hozzá dobtanár és szteppelni is tanították ? többek között ez hatott Szikora Róbertre. Nem véletlen tehát, hogy ő is dobolt, sőt gitározott, majd pedig énekes-frontember lett.

Először Rákospalotán lépett fel, ahol nevelkedett, első zenekara pedig a Mosquitos volt. Ezt még számos együttes, formáció követte ? például a FERM ?, míg a számára hírnevet hozó Hungária együttesbe belépett. Saját bevallása szerint ?gitárosnak indult, de csak dobos lett?. Első dala a Volt egy madár címet viselte, de ebből végül nem lett semmi.

A sztárságot a Hungária hozta meg számára, de a sikerhez természetesen nem vezetett egyenes út. A zenekarnak például volt egy Beatles-korszaka, amely nem számított nagyon sikeres időszaknak, hiszen a tervezett album helyett csak két kislemezük jelenhetett meg. A fordulópont 1980-ban érkezett el, amikor is a Hungária profilt váltott, és jött a rock and roll! A négy jampi mellé azonban kellett egy énekesnő is, aki végül Dolly lett. Mielőtt azonban őt bevették volna a zenekarba, nyolc énekesnőt kerestek meg (köztük Cserháti Zsuzsát és Zalatnay Saroltát), de egyik sem vállalta a feladatot. Végül Fenyő Miklós, a Hungária alapító-frontembere révén került Dolly az együttesbe.

A stílusváltáson ? színes ruhák, discós elemek, rock and roll életérzés ? átesett formáció mielőtt elindult volna külföldi turnéjára, a hazai közönségen ?tesztelte le? az új dizájnt. Az ominózus fellépés az E-klubban volt, amely végül hatalmas siker lett: a koncert után egy héttel már mindenki őket akarta hallani.

Szikora Róbert azt is elmondta, hogy míg Erdős Péter nem volt Magyarországon ? valószínűleg Csepregi Évával, a Neoton Família énekesnőjével nyaralt valahol ?, addig felvettek egy Hungária-nagylemezt.

A hungáriás karrierjének az vetett véget, hogy elkezdett dalokat írni Szűcs Judith-nak ? Bob Lanky álnéven ?, majd pedig egy egész lemezre való slágert szerzett az énekesnőnek. Ez a többi tagnak nem tetszett, megkérték, hogy fejezze be, ám ő nem szerette volna, így inkább otthagyta a zenekart.

_d0a3154__copy__600x400.png
Szikora Róbertnek még arra is volt ideje, hogy rajongóinak dedikáljon.

Az énekes elárulta: az R-GO megalapítása előtt nagyon maga alatt volt, míg végül felhívta Környei Attilát, akit régóta ismert, és elhatározták, hogy megalapítják az R-GO nevű, máig koncertező zenekart. A dizájn ? a katonás, szafaris stílus ? a közös Rejtő Jenő-szeretetük eredménye.

Az első R-GO-lemezt csak 30 ezer példányban volt hajlandó kiadni a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat ? ami akkoriban azt jelentette, hogy nem bíztak az R-GO sikerében. Ám tévedtek: az első lemez ugyanis 520 ezer példányban kelt el.

Az est végén szó esett a tehetségkutatókról is, hiszen Szikora Róbert 2013-ban az X-Faktor egyik mentora volt. Mint mondta: szerette a műsort, melynek végére jól felépítették a zenekarokat és az énekeseket, azt viszont sajnálja, hogy el kellett engednie a kezüket. ?Szerettem ott lenni, de kiszállni is jó volt? ? tette hozzá.

Szíjjártó Anita

Fotók: Csákvári Zsigmond