A Volt egyszer egy Ifipark nevet viselő koncertsorozaton június 15-től augusztus 26-ig újra legendás rockegyüttesektől lesz hangos a Várkert Bazár: fellép a Piramis évek, a Beatrice, a Mini együttes, a P. Mobil Csoda történt produkciója, a Skorpió és a Karthago zenekar.


_d0a9140__copy__600x411.png
Gyutai Csaba (középen)

Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ikonikus helyszín, a magyar rockzene egyik bölcsője volt az egykori Ifipark, ahol 1961 és 1984 között mindenki koncertezett, aki a könnyűzenei életben számított. ?A múlt évben rendeztünk egy Ifiparkról szóló kiállítást a Cseh Tamás Program jóvoltából, valamint fellépett a Várkert Bazár színpadán az Omega ? ekkor döntöttük el, hogy indítunk egy Ifiparkot megidéző koncertsorozatot? ? mondta Gyutai Csaba, hozzátéve, hogy a legenda most újjászületik.

 

?A Nagy Buli című, máig meghatározó lemezünket, mely veretes darabja a Piramis-életműnek, 1979. szeptember 23-án az Ifiparkban rögzítettük? ? mondta Révész Sándor, a Piramis énekese. Závodi János gitáros hozzátette: még tinédzserként, a hatvanas évek második felében járt először az Ifiparkban, és több zenekarral is játszott itt.

 


_d0a9163__copy__600x393.png
Závodi János és Révész Sándor (Piramis)

Laczik Ferenc, a Beatrice basszusgitárosa elmondta, hogy 39 évvel ezelőtt léptek fel az Ifiparkban ? az azóta megjelent lemezekről fognak szemezgetni a mostani koncerten.

 

Török Ádám, a Mini alapító-frontembere örömmel emlékezett vissza arra, hogy 1979. szeptember 2-án az Ifiparkban tartották a Mini tizedik születésnapi buliját ? hétezer ember előtt. Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője pedig elmondta, hogy a mostani koncerten, melyet két és fél órára terveznek, több vendég is fellép. Többek között Bergendy István, Tunyogi Bernadett, az egykori P. Mobil-frontember Tunyogi Péter lánya, Kézdy Luca hegedűs és Somogyi Remig gitáros játszik együtt a legendás P. Mobillal.

 


_d0a9108__copy__600x425.png
Schuster Lóránt (P. Mobil) és Török Ádám (Mini)

Frenreisz Károly, a Skorpió énekes-basszusgitárosa elmesélte, hogy először a Metróvál lépett fel az Ifiparkban, és az itt rögzített felvétel látható Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok című filmjében. A mostani koncerten Frenreisz Károly mellett Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor gitározik, Pálvölgyi Géza lesz a billentyűs, és Németh Gábor fog dobolni.

 

Szigeti Ferenc, a Karthago együttes alapítója elmondta, hogy 38 éve van együtt a zenekar, változatlan felállásban ? a Várkert Bazárban is az eredeti formáció fog fellépni. Több szempontból is fontos számára ez a helyszín, hiszen az egyikor Ifiparkban találta meg a zenekar tagjait. A zenész kiemelte, hogy 1981-ben itt játszották el először a Requiem című számukat, amely egy székesfehérvári fiú emlékére született, és amely évekkel később elhangzott a Szabad Európa Rádióban ? a felvételt Kóbor János, az Omega énekese vitte ki.

A Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozat részletes programja

 

Piramis évek ? június 15.

A Piramis a ?70-es évek második felének, a ?80-as évek elejének hihetetlenül népszerű rock zenekara volt, a kor könnyűzenei életének magasba ívelő üstököse. A tervezett koncertek hangsúlyos zenei célkitűzése, hogy a Piramis-dalok a lehetőségekhez képest eredeti formában szólaljanak meg. A két zenei ikon, Révész Sándor és Závodi János fiatal tehetséges ?szövetségesekkel? lép színpadra: Horváth Ákos (gitár-vokál), Nagy Gergő (gitár), Megyaszay István ?Megya? (basszus) és Delov Jávor (dob) társaságában.

 

Beatrice ? augusztus 6.

A Beatrice (vagy egyszerűen csak Ricse) 1969-ben alakult lányzenekarként, és főleg feldolgozásokat játszottak. Nagy Feró 1971-ben csatlakozott a zenekarhoz frontemberként. A Beatrice az 1987-es újjáalakulása után a rendszerváltás légkörében lett sikercsapat. A banda 1994-re gyakorlatilag elfogyott: Nagy Feró mellett csak Brúger László gitáros maradt az együttesben. Nagy Feró ezért ismét újjászervezte a zenekart, és 1994-től hivatalosan is Új Beatrice néven működtek, változó felállással.


_d0a9124__copy__600x400.png
Laczik Ferenc (Beatrice) és Závodi János (Piramis)

 

Mini együttes, P. Mobil ? Csoda történt ? augusztus 12.

A két zenekar évekig biztos pontja volt az Ifipark keddi programjának: a Mini 97-szer, a P. Mobil ? a Gesarol időket is beleszámítva ? bőven 100 feletti alkalommal dübörgött az Ifiparkban. Összesen negyven alkalommal játszott együtt a Mini és a Mobil itt: először 1974. május 8-án, utoljára 1978. szeptember 5-én. Most, 39 évvel múltával fog ismét együtt játszani a két legendás zenekar.

 

Skorpió ? augusztus 25.

A Skorpió 1973-ban alakult magyar rockegyüttes az 1971-es Locomotiv GT és az 1972-es Taurus után hazánk harmadik supergroupjaként. A Skorpió az 1970-es évek egyik legjobb magyar együttese volt.

A zenekar 1979. április 4-én feloszlott, Frenreisz Károly a Generál gitárosával, Tátrai Tiborral és a fiatal nemzedék egyik dobosával, a Korálból kivált Papp Tamással létrehozta az Új Skorpió nevű együttest. Az Új Skorpió két album és számtalan koncert után 1983-ban feloszlott, Tátrai Tibor a Hobo Blues Band tagja lett.

Frenreisz Károly Szűcs Antal Gábor, Papp Tamás és Pálvölgyi Géza billentyűs társaságában 1985-ben újraalapította a Skorpiót.


_d0a9263__copy__600x408.png
Takáts Tamás és Szigeti Ferenc (Karthago)

 

Karthago ? augusztus 26.

A Karthago együttes ma Magyarországon és Közép-Európában is az egyetlen olyan élő, igazi rocklegenda, amelynek tagjai, az 1979-es megalakulásuktól kezdődően, a mai napig is aktívan, változtatás nélkül, együtt muzsikálnak. A Karthago tagjai, a mai napig változatlanul: Gidófalvy Attila (billentyűk, gitár, ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, ének), Szigeti Ferenc (zenekarvezető, szólógitár, ének), Kocsándi Miklós (dob, gitár, ének), Takáts Tamás (ének, szájharmonika, dobok).

 


_d0a9282__copy__600x400.png
A rocklegendák

Az egyes koncertekre egységesen 3900 forintos áron váltható belépő a Várkert Bazár jegypénztáraiban, a varkertbazar.hu és a jegy.hu oldalon.