Az előadás elején Vincze Béla bejelentette: idén a Múzeumok Éjszakáján megnyílik a debreceni Rockmúzeum, ami az elmúlt 50 év debreceni rocktörténetének állít emléket. A tárlaton természetesen helyet fog kapni a 25 éves első vidéki Rocksuli históriája is.

A debreceni Rocksuli története 1986-ban kezdődik, amikor Vincze Béla több kiválasztott népművelővel együtt Franciaországba ment tanulmányútra, ahol egy teljesen más világot tapasztalt. Itt a művelődési házakat a fiatalok irányították, nem volt magasabb szintről érkező utasítás, amely munkájukba beleszólt volna. Amikor Vincze Béláék hazajöttek, szembesültek azzal, mennyire másmilyen itthon a rendszer. Ekkor egyesületet alapítottak, amit végül csak egy év elteltével jegyeztek be, mert a bürokrácia nem tudott vele mit kezdeni. ?Elkezdték mondogatni, hogy ellenzékiek vagyunk, mert például Hobót is meghívtuk. De mi csak újfajta módon nyúltunk a népműveléshez? ? mondta el Vincze Béla. Ez az egyesület lett a Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület.

A rendszerváltás szabadságában sok népművelő váltott politikai pályára, jelenleg Vincze Béla csapatából is sokan miniszteri vagy államtitkári pozícióban dolgoznak. Az egyesület is profilt váltott, immáron a zenéé lett a főszerep, az amatőr zenekarok felkarolásáé és a tehetségkutatóké. Egy ausztriai tanulmányút során csodálkoztak rá a rocksuli intézményére a dornbirni Jazz-rock szemináriumon, és elhatározták, hogy osztrák mintára létrehoznak egy hasonló kezdeményezést Debrecenben is. Először tíz meghívott növendékkel és két tanárral indult az iskola, mára a hallgatók száma 350-re, az oktatóké 29-re nőtt. A basszusgitár tanításával kezdtek, majd a dob, az ének, a billentyű és sok más hangszer is felkerült a palettára. A félévvégi koncerteken a nézők Debrecen legnagyobb koncerthelyszínét, a Lovardát is megtöltik.

Vincze Béla fontosnak tartja, hogy a diákok ne egy merev szabályok alapján működő intézményként gondoljanak a Rocksulira, hanem inkább úgy, mint egy szabad, vidám helyre, ahol elsajátíthatják a zenei tudást. A tanulók jegyet is az alapján kapnak, hogy a közönségből milyen reakciót váltanak ki a vizsgakoncerten. ?Sokan többször nem állnak színpadra, mert nincs meg bennük a tehetség - de a koncert akkor is maradandó élmény lesz számukra. Ugyanakkor több zenészt is ad, és adott már a Rocksuli a magyar zenei életnek? ? mondta el az iskola vezetője.

Bodor Máté
képek: Cseh Tamás Program Facebook