Rómában ad zongoraestet Balázs János

Egyéb

A római Falconieri-palota Liszt termében ad zongoraestet Balázs János június 24-én a Cziffra György-emlékévben.

A római Collegium Hungaricum által szervezett esten Liszt, Wagner, Schumann, Saint-Saens, Rahmanyinov, Puccini, Brahms, Ponce és Strauss művei csendülnek fel.

A hangversenyt megelőzően mutatják be Maurizio D’Alessandro Franz Liszt negli anni romani e nell’Albano dell’800 (Liszt Ferenc római és albanói évei az 1800-as években) című kötetét Herczog János zenetörténész közreműködésével.

Az olasz klarinétművész, zenetörténész Maurizio D’Alessandro neve nem ismeretlen a magyar közönség előtt, hiszen 1986-ban ő alapította meg a neves albanói Franz Liszt Fesztivált, amelynek azóta is a művészeti vezetője.

Róma zenei életében meghatározó szerepet játszott Liszt Ferenc jelenléte.

Liszt először 1839 tavaszán látogatta meg az örök várost, és mint híres zongoraművészt, a Szent Cecília Akadémia a tiszteletbeli tagjává választotta.

Római letelepedése után, 1861 októberétől kezdve évtizedeken át, élete végéig már az akadémia aktív tagjaként is sokat tett a város kibontakozó koncertéletének fejlesztéséért.

2017 tavaszán a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és a Zeneakadémia Alapítvány egy Szemerey Balázs által készített Liszt Ferenc-mellszobrot ajándékozott a Szent Cecília Akadémia és Konzervatórium számára.