Hogyan reprezentálja a romák helyzetét a magyar irodalom? Milyen képet festenek a romákról kortárs magyar szövegek? Többek közt ezekre a kérdésre keresték a választ roma és nem roma irodalmárok a Homo Ludens Project és a ZUG Színház és Művészeti Tetthely online beszélgetésén.

Beck Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Romológia Tanszékének egyetemi adjunktusa régóta foglalkozik a témával, A megszólalás üres helye – Romológiáról és más dolgokról című tavaly megjelent kötetében közreadta egykori disszertációja újragondolt, kibővített változatát. A romológia mibenlétét firtató kérdésre elmondta: ez egy kevéssé „letapogatott” tudományterület. „Olyan kritikai diskurzus, amely azt vizsgálja, hogy a romákról szóló diskurzus miként alakul. Az irodalmi reprezentációban megjelenő roma jelenlétet vizsgálja.”

Kelemen Zoltán, az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi docense a roma irodalom meghatározása kapcsán
hozzátette: „amikor az első munkámat készítettem ebben a témában, akaratlanul is beletenyereltem a roma irodalomról szóló diskurzusba. Megemlítettem, hogy van romákról szóló nem roma irodalomtörténet – ide soroltam többek közt Liszt Ferenc, Arany János és Vörösmarty Mihály egyes műveit – kaptam hideget-meleget. Örömmel hallom, hogy azóta sokat változott a helyzet.”

Beck Zoltán, a 30y frontembere megjegyezte: bizonyos műveknél felmerülhet az etnikus olvasat, de nem biztos, hogy érvényes. Szécsi Magda is ezt kezdi ki az írásaiban. Úgy vélte: csapdahelyzetet teremt a „definícióéhség”, mert ezúttal nehéz volna a lényeget ekként megragadni.

Orsós János, az ELTE BTK Irodalomtudomány Doktori Iskola hallgatója elmondta: kimondottan cigányok által létrehozott tartalmakkal foglalkozik, a cigány irodalmárok munkásságával. „A 19. századi cigány irodalmi aktivitás a magyar irodalom mintázatára jött létre.” Az identitáskérdés kapcsán hozzátette:

Nagyidai Sztojka Ferenc a József hercegnek címzett leveleit cigány költőként írta alá, és a magyar közélet is ekként tekintett rá.

Ugyanez a helyzet Ipolysági Balogh Jánossal, aki bár cigány zenész volt, imádságos könyvet is fordított. Akadtak cigány értelmiségiek, akiknek valamilyen módon sikerült bekerülniük az egyházi oktatási rendszerbe, így nagyobb eséllyel jutottak magasabb állásba, és idővel lekopott nevük mellől a nemzetiségi megjelölés. Megjegyezte: a roma irodalom célja akkoriban a nemzeti identitás kialakítása volt, és ebben a nyelv kulcsszerepet játszott.

„A 19. században nem igazán volt cigány írásbeliség, akikkel én foglalkozom, azon munkálkodtak, hogy létrejöjjön egy egységes, sztenderdizált nyelv. Ehhez elengedhetetlen volt a nyelvtani szabályok rögzítése és a szótár megírása. József főherceg maga írta meg a nyelvtant, Nagyidai Sztojka Ferenc pedig a szótárat. A 19. századi cigány értelmiségiek Petőfi Sándort fordítottak, hogy gazdagítsák a szókincsüket, és amire nem volt kifejezésük, azt a magyar nyelvből vették át.”

Ám akkoriban a romák jelentős része nem tudott írni-olvasni, így szerzőik közönség nélkül maradtak. „A 19. századi előzményeknek nem lett folytatásuk, megszakadt a folyamat. Komoly hiánynak látom, hogy a cigány irodalom nem keresi a kapcsolatot a múltjával, amelyre hagyományt építhetne.”

Arany János A nagyidai cigányok című eposzát említve Beck Zoltán úgy fogalmazott:

nem elsősorban etnikus határ, hanem komoly társadalmi távolság van a roma és nem roma világ között.

Bari Károlyt indulásakor jellemzően az értelmiség olvasta, az ő érzésük egybeesett a költő periféria-élményével, még akkor is, ha más típusú kívülállásról volt szó.

Orsós János az Arany-eposzról szólva elmondta: a 19. század közepén csaknem minden európai nemzetnek volt nemzeti eposza, amelyben
képet adott a számára fontos értékekről. „Ekkor lett a cigányságnak is, és ezzel egyidőben született az első cigány eposz Nagyidai Sztojkától. Liszt
Ferenc Magyar rapszódiáival pedig kifejezetten egy cigány zenei eposz létrehozásán dolgozott.”

Kelemen Zoltán megjegyezte: érdekes, hogy az ország legelismertebb költője megalkotott egy cigány eposzt, miközben vállalta a
magyarság eposza megírásának ódiumát is.

Beck Zoltán szerint a különböző elképzelt hagyományok konstruktív újraértelmezésére van szándék. „Egykor a közösségi individuum felől mesélték a történeteket, ám a helyükre egyéni individuumok kerültek, a nemzeti identitásmintázat sokkal kisebb hangsúlyt kap, így a szerzőknek sem kell eszerint identifikálniuk magukat. Nagyidai Sztojkájék öndefiníciós lehetősége sokkal szűkösebb volt.” Arról is beszélt, hogy számos olvasat kínálkozik a nemzeti, etnikus paradigma mellett. Szécsi Magdáról is sokféleképpen beszélhetünk, női íróként például, és ezzel máris elmozdul a „keret”.

Kelemen Zoltán szerint az utóbbi évtizedek új művészeti irányait éppúgy „elkapták” a roma alkotók, mint a többségi magyarok. „Kedvenc példám erre a slam poetry vagy a színházban elterjedt story telling. Ezek nem feltétlen kanonizálódnak, de megtalálják a közönségüket.”

Nyitókép forrása: Napvilág Kiadó