Rómer Flóris Terv – értékmentés már 160 Kárpát-medencei helyszínen

Kultpol

Eddig összesen 160 helyszínen végeztek örökségvédelmi beavatkozásokat a külhoni magyar vonatkozású épített kulturális örökség megmentését szolgáló Rómer Flóris Terv során.

A magyar kormány 2015-ben indította el a Rómer Flóris Tervet – emlékeztetett köszöntőjében Földváry Gábor örökségvédelmi ügyekért felelős miniszteri biztos, hozzátéve: a projekt segítségével „beérett a gyümölcse” annak a munkának, amellyel Kárpát-medence szerte sok közösség őrizte épített örökségét.

Diószegi László, a Rómer Flóris Tervet lebonyolító Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta: a programban a magyar kormány 2016 és 2019 között összesen 1,2 milliárd forintot fordított határon túli műemlékek feltárására, dokumentálására és felújítására. Mint azonban hangsúlyozta, erre a célra a kormány más csatornákon keresztül további forrásokat is biztosít.

A Rómer Flóris Terv eddig 160 helyszínt érintett, ebből 27 esetben teljes körű felújítást végeztek, 2021-ig pedig további 21 épület újul meg teljes körűen – számolt be az eredményekről az alapítvány vezetője.

Diószegi László elmondása szerint a Rómer Flóris Tervtől részben külön áll az Árpád-ház Program, melynek célja rejtett Árpád-kori értékek feltárása és helyreállítása a Kárpát-medencében. A 2019 és 2023 közötti időszakra tervezett projektet 33 millió forinttal támogatja a magyar állam.

Külön feladata az alapítványnak a beregszászi Bethlen-Rákóczi-kastély felmérése és restaurálása. A szakemberek már elvégezték az épület teljes körű régészeti és építészeti felmérését, és elkészültek a felújítás tervei is - közölte az igazgató.

Diószegi László kiemelte a Teleki László Alapítvány egyik legnagyobb projektjét, a borsi Rákóczi-kastély felújítását, amelynek forrásigénye magában meghaladja a teljes Rómer Flóris Tervét. A beruházásra a magyar kormány csaknem 3 milliárd forintot biztosít, a szlovák kormány mintegy 27 ezer euróval járul hozzá a munkálatokhoz, ezeket az összegeket pedig 821 ezer eurós EU-s támogatás egészíti ki.

A beruházás építészeti része gyakorlatilag befejeződött. Az épületben hamarosan interaktív kiállítás létesül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) bevonásával, de a látogatókat Rákóczi-tematikájú szabadulószoba és VR túra, valamint körpanoráma-vetítés is várja majd. A kastély mellett tematikus játszótér épül, és egy kis kikötőt is létesítenek a Bodrogon, hogy Sárospatakról átcsábíthassák a turistákat.

Nyitókép: a borsi Rákóczi-kastély, forrás: Wikimedia