Nyitrai Tamás, a Magyar Állami Népi Együttes prímása kapta idén a Halmos Béla-vándordíjat, a Halmos Béla-emlékérmet pedig Simoncsics János, a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál igazgatója vehette át a Zeneakadémián, a Táncház Napja rendezvény zárókoncertjén. Emellett a legendás népzenész és kutató, Halmos Béla emlékére két díjat is alapítottak: egy arra méltó fiatal prímás Halmos Béla egykori hegedűjét veheti át vándordíjként a szakmai kuratórium döntése alapján, míg a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület Halmos Béla-emlékérmet készíttetett és ítél oda a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végző személynek.