Halálának 182. évfordulóján avatták fel és koszorúzták meg a Somogy megyei Niklán február 24-én a település egykori polgára, Berzsenyi Dániel síremlékét. Az 1776-ban a Vas megyei Egyházashetyén született költőről Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a megemlékezésen elmondta: felnőtt éveiben a niklai birtokai irányítása mellett elmélyülten foglalkozott az irodalommal. Ennek eredményeként mintegy 600 oldalnyi vers és értekező próza maradt ránk. A niklai megemlékezésen jelen voltak és koszorúztak a Berzsenyi család tagjai, illetve szülőfaluja polgármestere is.