Hétvégén lesz a gyulai Végvári Napok!

Egyéb

A gyulai vár ostromára emlékeznek a Végvári Napokon július 27. és 29. között. A Kerecsényi László várkapitány által vezetett védők 1566-ban 63 napig állták a törökök ostromát ? a korabeli végvári csatározások idején ez volt a leghosszabb ostrom. A Végvári Napok alkalmából minden a 16?17. századot idézi fel: a téglavár körüli helyszínek visszakapták régi elnevezésüket, a huszárvárnál és a földbástyáknál csaknem 200 hagyományőrző idézi fel az ostrom eseményeit. A vár mögött felépül az oszmán és a keresztény tábor is, ahol a sátrak, a fegyverek és a harcosok ruhái is korhűek lesznek. A rendezvénysorozat július 27-én este a hagyományőrzők felvonulásával kezdődik, majd a Várkertben előadják a Zrínyi 1566 című rockmusicalt. A hétvégén, július 28-án és 29-én felidézik az 1566-os ostrom főbb eseményeit, az utolsó napon pedig a ?keresztény hadak? visszafoglalják a várat.