Idén is FISZ-tábor!

Egyéb

A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg nyári táborát, ezúttal új helyszínen, a Szokolya melletti Királyréten július 18. és 22. között. Az ötnapos irodalmi rendezvény számos szakmai programot tartogat: az érdeklődők Ladik Katalinnal, Kemény Istvánnal, Földényi F. Lászlóval és Zoltán Gáborral hallgathatnak beszélgetéseket délutánonként. Napközben líra, próza, kritika, műfordítás vagy nemzetközi műhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este pedig felolvasásokon, szakmai beszélgetéseken, társtudományi, társművészeti programokon vehetnek részt.