Indul az évad a Bethlen Téri Színházban

Egyéb

A színházak éjszakája programjaival nyitja meg hetedik évadát szeptember 22-én a Bethlen Téri Színház, amely a most kezdődő szezonban a Találkozások tehetséggondozó sorozat előadásaival és fesztiválokkal is várja közönségét. Az évadnyitó egész napos rendezvényen a családokat, az iskolás korú fiatalokat és a felnőtt közönséget is várják. A színházak éjszakáját már délelőtt 11-kor a Marica Bábszínháza Cipőmese című előadásával indítják, a színház előtti füves területen pedig egész nap kézműves foglalkozásokkal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló játékokkal várják az arra járókat.