Klippremier Zahorán Csabáéktól

Egyéb

Waste of Time címmel debütált a zenekar legújabb szerzeménye, ami több szempontból is különös jelentőséggel bír a zenekar életében. A 2010-ben megjelent Till Death Do Us Part című lemez óta ez az első hivatalosan kiadott Billog-dal, ráadásul a háromtagú fővárosi székhelyű zenekarban Zahorán Csaba basszusgitáros-énekes mellett itt hallható először stúdiókörülmények között Hornyák Kristóf dobos és Jekken Ádám gitáros játéka.