Születésnapja alkalmából barátai, művésztársai köszöntötték a Népművészet Mestere címmel is kitüntetett 80 éves Szabó Kinga keramikusművészt november 4-én délután Budapesten. Szabó Kinga a nemrég fejezett be egy újabb nagy munkát: a Budaörs és Törökbálint határában épülő Tópark lakóparkjában egy háromemeletes épület homlokzatára készített el frízt, amely összesen 85 négyzetméter. Ezen egy hullámzó vízfelületet imitálva különböző színű eozin elemek csillannak meg úgy, mintha egy halraj úszna keresztül a fríz bal alsó sarkából a jobb felsőbe. Szabó Kinga nem maradna ezután sem tétlen, hiszen szeretne egy, a falhoz kapcsolódó szökőkutat is elkészíteni, amelynek a koncepcióját és képét már meg is álmodta. A zártkörű születésnapi köszöntésen jelen volt mások mellett Jankovics Marcell rajzfilmrendező és kultúrtörténész, Bolba Henrik ötvös, képzőművész, Melocco Miklós és Párkányi-Raab Péter szobrászművész, Kecskeméti Kálmán fotó- és képzőművész, Hegedűs Endre és Hegedűs Katica zongoraművészek is.