Országos turnén a cirkuszműsor

Egyéb

Magyarországi turnéra indul márciusban ifj. Richter József és csapata, aki feleségével együtt január 21-én Arany Bohóc-díjat nyert el Monte Carlóban. Legújabb produkciójukat március 15-én Budapesten, a Magyar Nemzeti Cirkuszban mutatják be, melyet az Aranybohóc a porondon címmel láthat majd a közönség országszerte. A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójaként is tevékenykedő artista ismertetése szerint a fővárosi premier után egyebek mellett Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben mutatják be a produkciót, júliusban és augusztusban pedig Balatonlellén lépnek fel.