Szabó Magda születésének 100. évfordulója emlékére a Békéscsabai Jókai Színház az író Születésnap című regényét állítja színpadra. Az ősbemutató március 20-án lesz. Bartus Gyula, a kétfelvonásos darab rendezője az MTI-nek elmondta, hogy amennyire tudtak, hűek maradtak a regényhez, ám annak számos mellékszálát ?lecsupaszították?. Kimaradt például egy plátói szerelem története, és fő szálként a főszereplő, Illés Bori karácsonyára koncentráltak. A regény és a darab a felnőtté válásról, generációs ellentétekről szól ? fogalmazott a rendező.